Napok

Éppen három hete volt nálam Baba, amikor nagy napra ébredtünk. Augusztus 10-én lett 2 éves a kislány. Ezt meg kell ünnepelni. Gyorsan összeütöttem neki egy születésnapi tortát, két gyertyával, ahogy az illik. Nagyon nagy érdeklődés kísérte a tevékenységemet.

A hűtőhöz is elkísért

de minden akadályoztatás ellenére elkészült a torta

Jöhet a köszöntés

Az eredeti videó 2 perc 10 mp hosszú volt, ezalatt tisztára nyalta a tálcát, amin a tortát kapta.

Evés után jöhet a fogmosás

Aztán egy kis simogatással, dögönyözéssel lesz teljes az ajándék.

Mióta rájött, hogy játszani is lehet, azóta begyűjti az új játékokat az ágyába

A születésnapon készült képeket és videókat meg akartuk nézni a szobában a tv-n. Rajtunk kívül is volt, akit érdekeltek a képek. Előbb csak az ajtóból figyelt, majd annyira érdekesnek találta a dolgot, hogy felállt, közelebb lopakodott és feszülten figyelt.

Ezt olyan aranyosan csinálta, hogy közben újabb videót kellett készíteni róla:

Rendesen kibuliztuk magunkat, aztán jön az ágyban heverészés

Aztán reggel meg ilyen másnaposan ébredünk

Suzy távozása napján a Noé-s lányok megígérték, hogy másnap hoznak nekem egy kutyát, ezért azt a délutánt munkaterápiával töltöttem. Mindent átmostam, lemostam, fertőtlenítettem, bár néha nem láttam a könnyeimtől, hogy mit csinálok, de azért sikerült rendesen lefoglalni magam. Még most is, ahogy ezeket a sorokat írom, elkap az az érzés, mint akkor, amit nem tudtam meghatározni, hogy pontosan micsoda. Volt benne jó adag keserűség, emlékezés, de volt benne kíváncsiság is, milyen lesz az új kutya, egyáltalán össze tudunk-e barátkozni, közben volt bennem egy belső remegés, egy feszültség is. Valahol tudat alatt talán attól féltem, megint egy beteg kutya kerül hozzám, elég volt egy fél éven belül két kutyát elveszíteni, most nem tudnám elviselni egy újabb elvesztését. Aztán arra gondoltam, csak ideiglenesen lesz nálam, nem is szabad nagyon megszeretnem, hátha hamar lesz gazdája és akkor úgyis elviszik.

Aztán másnap megérkezett a kutyus. Kellően sovány volt, hosszú vékony lábaival olyan volt mint egy esetlen kamasz, kiálltak a csontjai, a bordáit meg lehetett számolni -és ami nekem nagyon furcsa volt, boxer, vágatlan farokkal. Hosszú vékony farka volt, ami állandóan járt jobbra-balra, közben hatalmasakat suhintva vele mindenre, amit ért, még a lábszáramra is. Már nagyon is értem, miért vágják le kicsi korában a farkát, életveszély mellette állni, amikor örül.

Márpedig ez a kutyus nagyon örült. Izgatottan szaglászott végig mindent, csak reméltem, hogy nem talált semmit az előző kutya betegségéből, a hátáról lepergett gennyes pörkökből, hiszen megpróbáltam nagyon alaposan kitakarítani mindent. Remélem csak a tisztítószerek illatát érezhette, bár az ő orrukkal ki tudná felvenni a versenyt. 

Az orvosi könyve szerint még nem volt két éves. Az emlőit elnézve voltak már kölykei, de talán csak egy alom. Mint kiderült, egy éves kora előtt már volt bent egyszer a menhelyen, akkor a chip alapján megtalálták a gazdáját, aki el is jött érte, most viszont a gazdák adták le. Állítólag nem lehetett vele bírni, csipkedte a mamát és állandóan ugatott. Azóta persze már tudom, mi volt a baj vele: nem foglakozott vele senki, ő pedig megpróbálta játékra bírni, akit lehetett, ha nem ment, akkor ugatással mondta el a véleményét. Mióta foglalkozom vele, semmi csipkedés, ha ugat is valamiért, azt is egy ujj felemelésre abba hagyja. Na de ne menjünk ennyire előre.

Tehát megérkezett a kutya, aki állítólag a Búza névre hallgat. Illetve nem hallgat, hiába mondtam ki a nevét többször is, ő csak rohant körbe és szimatolt, mintha ott se lennék. Na ez is jól kezdődik.

Nagyon hülye nevet adtak neki, de ez van a könyvében is, úgy hívják Búza (????) no de miért? Én szegénykét később is többnyire Suzynak hívtam, pedig próbáltam odafigyelni, aztán néha csak annyit mondtam neki, gyere ide Zabszem, ha búza akkor ezzel az erővel zab is lehet, de ő jött ha bárhogy is hívtam. Próbáltam a Baba, Babi névre szoktatni, ő lehetne a Baby Girl, olyan vékony hosszú lábai vannak mint egy táncosnőnek.

Azért egy kis ebéddel le lehetett venni a lábáról. Azt hiszem rá is fér egy kis hízlalás...

Bordaszámlálás:

Amikor megtalálta az ágyat, félve kuporodott össze benne, mint aki azt gondolja, most biztosan rosszat csináltam. Nem tudom, milyen helye lehetett az előző gazdinál...

Olyan kis aranyosan buta feje volt...

Szegénykét nagyon rossz volt simogatni, a kezem minduntalan elakadt a csigolyáin, a bordáin vagy a szúrós csípőcsontján.

Gondoltam egy merészet, vagy megharap, vagy nem, ha első nap mindjárt fürdetéssel kezdem, de nem volt semmi baj, ahogy a két első mancsát a kád szélére emeltem, már ugrott is be és élvezte hogy vakargatom, emelte a hátsó lábait, hogy a belső combját is le tudjam mosni rendesen. A kádból se kellett kiemelni, kiugrott magától, a törülgetésre azt hitte játék, de a hajszárító már ijesztő volt számára. Nem baj, nyár van, meleg van, csak nem fog megfázni, de azért több száraz törülközővel még átdörzsöltem. Még a füleit is hagyta kipucolni.

Aztán végigpróbáltam a játék készletet, de egyik sem érdekelte, csak megszagolta és odébb állt. Csak nézte, hogy gurul a labda, de nem futott volna utána. Csiklandoztam az orrát a csomó bojtjával, más kutya már régen ráharapott volna, ő csak elhúzta a fejét. Mintha soha nem vettek volna neki ilyen játékokat, mintha soha nem is játszottak volna vele, mintha csak fegyelmezték volna eddigi rövidke életében, ha rászóltam, behúzott farokkal azonnal szót fogadott. Már megint kifogtam egy olyan boxert, aki ellent mond minden ismeretemnek a boxerekről, vagyis nem játékos, nem bolondos? 

Na azért egy valami csak felkeltette az érdeklődését, a labda ami meg volt töltve keksszel. Persze ez is csak addig érdekelte, amíg gurítás közben potyogtak belőle a falatkák.

Első éjszaka szerencsésen bekakilt - a fürdőszobában. Azt találta legtávolabbi helynek az ágyától, de a kőről könnyű is volt feltakarítani. Nem bántottam, de azért kapott egy ejnye-ejnyét, többé nem is fordult elő vele ilyesmi,  Csak odajön az ágyamhoz, valamit halkan nyöszörög, vagy csak finoman megböki a takaró alól kilógó kezemet vagy lábamat és már ébren is vagyok. Az első nap megmutattam neki a kertben, hol intézheti a dolgát és miután intézett is valamit, jó alaposan meg is dicsértem, de azt már nem tudom, ennek köszönhető-e, hogy azóta is arra a 2-3 nm-re jár intézni a dolgát, amit első nap megtalált magának.

Délelőtt elsétáltunk az állatorvoshoz. Mielőtt megkérdezitek, nem, nem azokhoz, akinél Spagit elaltattuk, ahol Dominikát félre diagnosztizálták és ahol Suzyt háromszoros adag gyógyszerrel elkezelték. Szerencsére van másik állatorvosi rendelő is séta távolságban, most oda mentünk. Az orvosi könyve szerint negatív lett a szívféreg tesztje. Dominika óta minden kutyát szűrnek a menhelyen szívféregre, nem adják ki betegen, csak ha az örökbe fogadó tud róla és ennek ellenére vállalja a kezelését. Persze legtöbben nem vállalják, így rengeteg pénzük elmegy a kezelésekre, mert a bekerülő kutyák nagy része sajnos szívférges. Talán ezért is dobják ki őket az utcára, mert túl drága lenne kezeltetni?

Búza szíve, szőre, bőre, tüdeje minden rendben, a fogai különösen szépek, csak az orrán volt egy kis friss seb, valami verekedés eredménye lehet, mert a nyelve hegye is be van szakadva úgy 1 cm-nyit, mint egy kígyónak, olyan villás nyelve van. (Vagy: jól felvágták a nyelvét - így szól a mondás arra, aki felesel)

Egyszóval ő egy fiatal, kicsit sovány, de egészséges kamaszlány, hosszú kezekkel és lábakkal, mint az a kamaszoknál szokás. A hasmenése miatt kapott antibiotikum szurit, bélflóra pótló tablettát, diétáznia kell rizsnyák, reszelt sárgarépa meg alma, esetleg egy kis sovány csirkehús, meg továbbra is napi 2x3 széntabletta. 23,6 kg, nem valami súlyos egyéniség. A doktornő egyet értett velem, hogy majd házikoszttal próbáljam felhízlalni, de mindenképp tegyek bele reszelt sárgarépát meg reszelt almát is, a vitaminok, ásványi anyagok miatt. Nem tudtam, mit fog szólni a nyúlkajához, de kipróbáltam. Ilyen lett a nyúlkaja

Összekeverve így festett a diétás reggeli

Hogy mit szólt hozzá? Ez a pici répaszálacska maradt belőle a tál alján

Ezután naponta kétszer kapott ilyen menüt, bár még fiatal kutya, nem kellene kétszer etetni, de sovány is, nem árt híznia, meg nagyon mozgékony is. Ha egyszerre terhelem meg a pociját az egy napi emelt adaggal, akkor könnyen kaphat bélcsavarodást, amire a boxerek nagyon hajlamosak, mert persze evés után is rohangálniuk kell. Később az almát már reszelni se kellett, csak felkockázva beledobáltam a táljába, aztán meg a legjobb móka volt, ha elgurítottam egy egész almát, futott is egyet után, majd a mancsai közé fogva szépen elrágcsálta. Azóta is megeszik mindenféle gyümölcsöt, amit mi is eszünk.

Pár nappal az érkezése után elkezdett köhögni. Kétségbe voltam esve, hogy már megint egy beteg kutya, mentünk is az orvoshoz. Kaptunk gyógyszert, adjam be neki mézzel, úgy nézett ki, hozott haza egy kis kennelköhögést. A fülében meg gombák tenyésztek, azt is kezelgetni kellett, de szerencsére rendbe jött, azóta is gyönyörű rózsaszín fülecskéi vannak és remekül hagyja tisztán tartani is.

Két hét sem telt el és máris jobb volt ránézni, gömbölydedebbek lettek az idomai, bár még volt mit felszednie, de jó úton jártunk.

Tehát Búza ideiglenes befogadói szerződéssel került hozzám, továbbra is a NOÉ a tulajdonos, én csak gondozom, nevelgetem őt. Amúgy első perctől elég szófogadónak tűnt, ha a helyére küldtem, ott is maradt, amíg ettem, nem jött oda koldulni, nyálat csorgatni. Na jó, egy kicsit folyt néha a nyála az ágyában ülve, ha valami különösen illatosat ettem, de akkor se jött oda. Egyébként mindenütt a nyomomban volt (azóta is), szemmel tartott, nem engedett keseregni, bújt hozzám ha leültem, de soha nem volt tolakodó, mint aki érezte rajtam, hogy valami bánt, most nem örülnék, ha piszkálna. Persze én is megpróbáltam minél többet foglalkozni vele, már csak önzésből is, mert addig se Suzy járt az eszemben. Mégis számtalanszor Suzynak szólítottam szegényt, de nem foglakozott vele, jött ha hívtam.

Séta után hazafelé a szomszéd ház előtt elkezdett húzni. Lazítottam a pórázon, szaladt a kapunkig és ott megállt, jelezve hogy itt lakom!!! Azt hittem, az első sétánál csak véletlen volt, hogy megállt a kapu előtt, de másnap ugyanezt csinálta, előre szaladt, amennyire a póráz engedte, a kapuhoz érve megállt és visszafordult felém, mint aki azt mondja, tudom hogy itt lakom, hazaértünk.

Azt írták róla a honlapon az ismertetőben, hogy nagyon aktív, mozgékony kutya, ahogy az a korához és fajtájához illik. Ezért kicsit meg voltam ijedve, bírok-e majd vele? Volt nekem már kölyök boxerem, ismerem őket. De ezzel a kislánnyal semmi baj nincs. Sokkal nyugodtabb, mint vártam, persze sokkal mozgékonyabb, mint beteg kis elődje volt, ez helyes is, de sétánál is szót fogad, mindenre figyel, amit mondok neki, ahogy mondani szokták, szinte issza a szavaimat. Lehet hogy csak az én nyugalmam ragad át rá, lehet hogy a kezdeti beilleszkedési időszakban ilyen csak, majd meglátjuk.

Mindössze egy hónapot élt a menhelyen, gondolom már a gazdájánál lefogyott. Azt írták, családi körülmények megváltozása miatt adták le. Sajnos most hasmenése lett, ami várható is volt a kajaváltás miatt, reggel jókora adag rizzsel kapta a reggelijét, reméltem hamar rendeződik a dolog. Volt egy csomó lefagyasztott kész házikoszt meg még főzni való is a mélyhűtőben, szegény Suzynak nem kellett már az utóbbi időben semmi. Majd most ez is hasznosul...

Az első két etetésnél háromszor is körülszaladta Búza a teraszon az asztalt, nagy izgalmában, mielőtt leült volna a parancsomra. Másnap reggel már egyetlen kör nélkül leült és várta a vezényszót, amikor ehet. Úgy tűnik, könnyen fog tanulni, elég fiatal még hozzá.

A kispárna meg úgy látszik a génjeikbe van kódolva, mert ő is arra teszi a fejét, akár csak az eddigi boxereim

 Érdekes dolgot figyeltem meg. Búza mindenkit megmorgott, még a saját fiamat is, - amíg meg nem öleltem az illetőt. Amikor látta, hogy én kedvesen fogadom, akkor már neki se volt semmi baja vele.

 Az egyik séta alkalmával másik irányból jöttünk haza, nem onnan, ahonnan az érkezése napján közelítette meg a kaput, hanem a ház sarka felől. Beleszimatolt a levegőbe, kicsit bizonytalanul, majd elindult a kapu felé, beleszagolt a kapu sarkába, majd rám nézett, hogy nem toltál ki velem, innen is hazatalálok. Másodszor volt a rendelőben és már kanyarodott is be a kapun, ment fel a lépcsőn, megtorpanás nélkül. Hát hiába, fiatal kutya. A többi örökbe fogadottam 5 év körüli volt, ő a legfiatalabb. Ezért is kapta a Baba nevet tőlem, a többihez képest baba korú

Egy babához illően augusztus első napjaiban már hajlandó volt játszani is. Az úgy történ, hogy először fülpucolás volt, az átment fülmasszírozásba, amitől annyira elgyengült hogy lefeküdt, majd hanyatt fordult, hempergett, a mancsával kalimpált, a szájával az ujjaimat próbálta megfogni. Akkor nyomtam a szájába ezt a csomót, a bojtjával már máskor is próbáltam ingerelni, de elfordította a fejét. Most kialakult végre egy kis huzavona közöttünk, végül engedtem. El akart szaladni vele, de visszahívtam, akkor feküdt be az ágyába én meg bementem a telefonért, készült egy videó is.

 Baba egy édes eleven játékos kamaszlány, aki úgy tud hízelegni, az emberhez bújni, mint egy kiscica. Szót fogad, ehettünk ihattunk mellette, oda se jön, amikor a legjobban belemelegszik a játékba, egyetlen szóval le lehet állítani. Igaz, még tanulja a dolgokat, feszegeti a lehetőségek határait, de Cesar Milan szavaival élve, akkor lehet korrigálni, amikor mutatja a rossz viselkedést, és azonnal kell is korrigálni.

Csakhogy a képe és az adatai fent maradtak a honlapon, hiszen nálam csak ideiglenesen kapott helyett. Mivel fiatal kutya volt, sokan jelentkeztek érte, hogy elvinnék. Szerencsére az ideiglenes befogadó elsőbbséget élvez, ha meg akarja tartani véglegesen is a kutyát, így sürgősen el kellett döntenem, visszaadom-e. Akkor már nem is volt kétséges, hogy nem szeretném visszaadni, de egy kis időt kértem, hogy anyagilag is helyre rázódjak, mert Suzy betegsége kimerítette a kasszát, elfogyott az összes megtakarításom. Búza-Baba az én kutyám kell legyen...

Egy hónap alatt szépen begyógyultak Suzy sebei, már a szőr is elkezdett növekedni körülötte. Aztán áprilisban egyik éjjel felkeltett, hogy ki kell mennie, majd hajnalig még néhányszor felébresztett. Délelőtt már fél majd negyed óránként ment ki, de pár cseppnél több nem jött, csak kínlódott. Délután elmentünk az orvoshoz. Hümmögés, lehet hogy felfázott, kapott antibiotikum szurit, meg otthonra tablettát. Reménykedve hazamentünk, adagoltam a gyógyszert, de másnap újabb probléma merült fel. Nem győztem utántölteni a vizes tálját. Gondoltam az antibiotikum mossa ki a veséből a fertőzést, de pár nap múlva elképzelhetetlen méreteket öltött a vízivás. Újra mentünk az orvoshoz. Vérvétel, azonnali vércukor vizsgálat - de nem cukros. Akkor mi okozza a tüneteket? Mérjem, hogy mennyi vizet iszik. Napi 6 liter jött ki úgy, hogy nem mertem többet adni neki, erre a virágcserepek alól lefetyelte ki a vizet.

Vérvizsgálatok, tesztek követték egymást, pár hét múlva volt egy diagnózis: cushing-kór. A mellékvese túl sok hormont termel, aminek két oka lehet. Az egyszerűbb ok, daganat a mellékvesén. Ezt egy "egyszerű" műtéttel meg lehet szüntetni. A másik, bonyolultabb ok az agyalapi mirigy daganata. Ilyen műtétet emberen végrehajtani is bonyolult meg drága, kutyán nem hallottam, hogy valaha is megcsinálták volna. Kell egy ultrahang vizsgálat, ami eldönti, a mellékvese daganata okozza-e a bajt, vagy az agyalapi mirigyé.

A mellékvesén nem lehetett látni elváltozást, tehát a rosszabb változattal kell számolnunk, az agyalapi miriggyel. Van egy gyógyszer, ami nagyon drága, de segíthet. Kicsit el is csodálkoztam, hogy a gyógyszer melletti leírás háromszorosát kell adnom, dehát nem én vagyok az orvos. Két heti adag 30 ezer volt. Akkor újabb teszt kellett és ezek a tesztek tízezres nagyságrendűek, két hetenként.

Közben Suzy bőrén egyre több redő, kemény, egyben mozgó bőr és seb alakult ki. (Pont olyanok, mint Dominikán voltak)

Később kenetet vettek ezekről a sebekről, de semmivel se lettek okosabbak az orvosok. Csak azt hallottam, ilyet még nem láttak a praxisuk alatt.

Május végére már nagyon csúnya lett a háta, de még volt rajta szőr, csak csomókban hullott. A folyamatos vérvételek miatt mindkét mancsa leborotválva, beültetett kanülökkel. Szegénykém egyre rosszabbul nézett ki.

A gyógyszeradagot, ami már úgyis magas volt, megemelték, mert a tesztek nem hozták a várt eredményt.

Június 24-én még ilyen volt a háta, aztán szinte naponta romlott az állapota.

A doki lekapirgálta a vart a sebekről, mert alatta büdös, gennyes volt. Előbb egy ócska pólót húztam rá, majd egy lepelt varrtam neki, mert rajokban támadták a legyek, nem is tudtam kiengedni a kertbe, de a lakás is büdös volt tőle.

Ezt a képet csak erős idegzetűek nézzék meg. Július 13-án már ilyen volt a háta:

A megemelt gyógyszeradagnak az lett az eredménye, ami a gyógyszer egyik gyakori mellékhatása, teljesen elment az étvágya. Szó szerint semmit nem evett. Újra a Noésok segítségét kértem, akik ahhoz az orvoshoz irányítottak minket, akihez ők hordják a kutyáikat. Itt ért a meglepetés.

Ledöbbentek, mekkora adagban kellett adnom a gyógyszert a kutyának. Egyből tudták, hogy a kutya hátán ezek a sebek a cushing-kór jellemző tünete, kizárólag ez a betegség okoz ilyen tüneteket, igaz hogy elég ritkán jelentkezik, de illene ismerni. Kalcinosis vagyis mészlerakódás. Adtak rá egy fürdetőt, amivel minden nap meg kellett fürdetnem, úgy tűnt, hűsíti a sebeit és le is áztak a pörkökből, icipicit szebb is lett a bőre, de még mindig nem evett. Egyszóval alaposan elkezelték őt a másik orvosnál.

Július 13-tól 19-ig egy héten keresztül hurcoltuk infúzióra az új rendelőbe, volt hogy már jártányi ereje se volt, de miből is lett volna. Egy picike konzerv gyógytápot kellett felhígítanom és fecskendővel a szájába nyomni, de egy 20 dekás konzervet nem tudtam így megetetni vele egy nap alatt.

Miután egy hét alatt sem kezdett el enni, a vizet is csak amennyit fecskendővel a szájába nyomtam, annyit ivott, nem volt mit tenni, el kellett engedni. Utolsó nap még készítettem róla pár képet, aztán elbúcsúztunk, de most is végig ott voltam vele.

Ilyen édes pofija volt még az utolsó napján is, így fogok emlékezni rá.

Március 11-től július 19-ig volt velem, szinte az első perctől kezdve küzdelem volt vele az élet, mégis belopta magát a szívembe, vagy talán pont azért? Egy hatalmas űr maradt a szívemben és töméntelen mennyiségű keserűség. 

Ebben az évben január 17-én kellett megválni Dominikától, július 19-én Suzytól, teljesen összeroppantam. A Noés lányok azt kérdezték, hogyan segíthetnének nekem. Azt feleltem, hozzanak egy akármilyen kutyát ideiglenesbe, aki egy kicsit segít elterelni a gondolataimat.

Másnap, 2017. július 20-án hozták el nekem Búzát, akit később átkereszteltem Babának. Ő volt az akármilyen ideiglenes kutya, akiről majd legközelebb írok. Ő a jelenlegi kutyám, egy ajándék a sorstól, amit a sok beteg kutya ápolásáért kaptam.

Dominika elvesztése után megtapasztalhattam, milyen igaz az a mondás, hogy kutya nélkül lehet élni, de minek? Addig nézegettem a menhelyek honlapját, míg rá nem találtam Saladra. Ő nem volt sovány, viszont a popsiján két hatalmas seb éktelenkedett, ahonnan egy-egy zsírcsomót operáltak le. Nagyon rossz helyen voltak a sebek, pont ott, ahova ülni kellene neki.

Na előbb a pofiját mutatom meg

aztán a sebeit:

Már első látogatásunk alkalmával a nyakamba ugrott és úgy kulcsolta át a mancsaival a karomat, mint aki közölni akarja a világgal, ő már az enyém, tűnjetek innen, mindenki, mert nem adom. Hát én se adtam volna őt senkinek, de a sebei matt még nem adták ki, gyógyulnia kell még.

Következő hét végén megint meglátogattuk, megismert, nagyon örült. Viszont nem hogy gyógyult volna a sebe, hanem az egyik ki is szakadt.

Megint eltöltöttünk együtt egy kis időt, nagy sikerünk volt, hogy kanállal etettem neki a konzervet. Nagyon szépen evett - kanállal :-)

Újabb hét, harmadik látogatás, de a sebek nem gyógyultak, már a másik seb is kezdett kiszakadni.

Egy hét múlva, a negyedik látogatásunk alkalmával Salad azt súgta a fülembe, vigyél már haza innen!

A Noésok is úgy gondolták, otthon gondosabb ápolást kaphat, mint ott a kórházi részlegben, ahol nem csak őrá kell figyelni. Kaptam egy kék krémet és egy bioptron lámpát, ezekkel kellett kezelnem őt. Hamarosan be is gyógyultak, összehúzódtak a sebei.

Most a képeket elővéve figyeltem fel arra, amit csak a történtek után lehetett megértenem. Ezek a pöttyök, bőr vagy szőrhibának tűnő foltok a hátán már a betegségét jelezték, csak akkor még fogalmam sem volt ezekről a dolgokról.

2017. március 11-én boldogan vittem haza a leányzót és mindjárt át is kereszteltem Suzy-ra. Miféle salátanév az hogy Salad?

Boldogan birtokba vette az ágyat, a szőnyeget, a teraszt, mindent. Hónap végére a sebei is szépen alakultak.

Aztán hamarosan kezdődtek a problémák...

Nézzétek el nekem, ha a következő 2 év történéseit csak röviden írom le. Kegyetlen két év volt, szeretném inkább elfelejteni, de az íráshoz kicsit fel kell eleveníteni a dolgokat.

Sajnos nem sokat tudunk Dominikáról. Füzesabonyi állatmentők kérték a boxer fajtamentés segítségét. 2015 január 1-én került Dominika a Noéhoz, másnap meg is műtötték, mert gennyes méhgyulladása volt. A műtétből felépült ugyan, de nagyon sovány volt, alig 20 kiló a kívánatos 25-27 kiló helyett, a testén sebek, felfekvések, szőrkopások. Csak sejtés, hogy egy szaporítóé lehetett, akinek nem volt érdeke megműttetni a méhgyulladást, mert azt csak a méh kioperálásával lehet gyógyítani, márpedig azután nem hajt hasznot a kutya, minek is etetni...
Február 14-én, Valentin napon szerettünk egymásba a menhelyen, még aznap hozzánk is költözött, öreg boxer lányom mellé. Azóta sok egyéb problémára is fény derült, 

Talán legjobb ha a blöki.hu oldalon írt Dominika-naplót bemásolom ide.

"2015. April 08.  Dominika új otthona

Új otthonomban egy öreg barátnő, párna és naponta kétszer finom kaja várt, meg egy új érzés, hogy szeretnek és törődnek velem. Eleinte amikor azt mondták nekem, gyere ide, én fülem-farkam behúztam és elmenekültem. Pedig ez a gyere ide most másképpen hangzott, mint régen, valahogy olyan kedves, megnyugtató volt. Később erőt vettem magamon és engedtem a hívásnak, odamentem lapítva, minden rosszra felkészülve, de csoda történt: nem verést hanem simogatást kaptam, becéző szavakat. Azért sokáig még így is félve közeledtem, de itt a hívás kaját, simogatást vagy játékot jelent, verést még soha nem kaptam. Igaz, szidást azt igen, bár nem értettem, mi kifogás volt az ellen, hogy a konyha közepére raktam egy kupacot. Aztán Spagi, kis öreg barátnőm megtanította, hogy ezt kint kell elintézni, de még azzal se volt megelégedve mami, mert akkor meg a teraszon intéztem. Ma már tudom, a kert melyik része a kutyawc.
Első este felágaskodtam a kredenc szélére, amikor anya a vacsorát készítette, na ezért aztán rám kiabált, pedig olyan finom illatok jöttek onnan. Nem is voltam biztos benne, hogy ezért szólt rám, így újra felraktam a mancsaimat, ő meg újra rám szólt. Nincs kétség, ezt nem szereti, hát azóta nem is teszek ilyet, legfeljebb két lábon állva figyelem, mikor lesz készen a kajánk. Egyébként is igyekszem jól viselkedni, semmihez nem nyúlni, nehogy visszavigyenek a menhelyre.

Dominika nincs jól

Az egy dolog, hogy sovány vagyok, meg lehet számolni a csigolyáimat, a bordáimat, de hiába kapok naponta kétszer kaját, nem hízok. Az örökbefogadás után azonnal elmentünk Spagi dokijához, neki úgyis esedékes volt az oltása. Mindketten kaptunk féreghajtót, én valami pasztát is, amit a kajámba kevertek, ez állítólag rendbe teszi a bélbolyhaimat. Ami nem tetszett, hogy a fülemben is kotorásztak, azt mondták lakók vannak benne, még utána otthon is kezelni kellett. Két hét múlva megkaptuk a második féreghajtót, ki tudja mit szedtem össze kóborlásaim alatt. Sajnos a hasmenésem továbbra se szűnt meg, pedig már rizst rizzsel kaptam, na jó, persze husi is volt benne. Hízás semmi. Jókedvű, játékos voltam, de anya szerint szinte kellemetlen volt simogatni a szúrós csontjaimat.
Doki szerint kellene egy székletvizsgálat. A kétszeri féreghajtás után még mindig kétféle féreg petéi voltak benne. Közben anya meglátott mindkét hátsó lábamon egy-egy dudort, a doki szerint nyirokcsomók és sajnos a nyakamon is voltak. Leborotválták a lábamat és tűt szúrtak bele, három ember is kellett, hogy lefogjanak, míg vért vettek. Nagyon rossz lett a vérképem, de szerencsére nem nyirokcsomó limfóma, amitől a doki tartott. Gyulladást mutatott ki a labor és valami mikrofiliákat. Nem tudtuk, mi az, ma már sajnos tudjuk...
Szúnyogok által terjesztett trópusi betegség, ami sajnos kezd hazánkban is terjedni, bár eddig csak pár esetet diagnosztizáltak, főleg a Tisza környékén.
Én meg ugye Füzesabonyból jöttem, az elég közel van a Tiszához..."

Amikor elmondták, mennyibe fog kerülni a kezelés, milyen hosszú ideig tart és nem is biztos hogy túléli - elkeseredtem. Végül a Noésok segítettek, fizették a kezelések egy részét, nekem "csak" a gondozás maradt. Havonta egy napot a rendelőben töltött Dominika, ketrecnyugalomban, adták neki a mérget és az infúziót, ami segített kimosni a vérből az elpusztult féregpetéket, a mikrofiláriákat. Utána otthon nem volt szabad hancúrozni, játszani, ami egy boxernek kész büntetés, de félő volt, hogy kimozdulnak a helyükből a szívférgek és a véráramban vándorolva trombózist okozhatnak.

"2015. June 15.Kezelésekre járok

Miután a vérvizsgálat és az ultrahang egyértelműen kimutatta, hogy szívférges vagyok, anya nagyon elkeseredett, mert amikor utána olvasott, nagyon csúnya dolgok derültek ki.
Úgy kezdődik a dolog, hogy a szúnyog megcsíp egy olyan kutyát, aki fertőzött, a vérrel együtt felszívja az úgynevezett mikrofíliákat. Ezek magyarul a féreg lárvái, gyerekei. A szúnyog testében alakulnak át fertőző formává, vagyis a szúnyog a köztigazda. Egy következő csípéssel bejuttatja a lárvákat egy másik kutya (cica vagy ember) testébe, ahol azok megkezdik vándorlásukat és fejlődésüket a véráramban. Az ivarérettségük 6-9 hónapot vesz igénybe, (ennyi a lappangási idő is), akkor betelepszenek a tüdőbe, szívbe és elkezdik ontani a lárvákat, amit egy újabb szúnyog továbbvisz a csípésével.
Közben szegény kutya nagyon lefogy, fáradékony, gyenge lesz, elkezd köhögni, majd egyszer csak nem áll fel többet, infarktust kap a szívében felgyűlt férgektől.
A kezelés se kevésbé veszélytelen. Egész nap a rendelőben vagyok, orvosi felügyelet alatt kanülön keresztül adagolják azt a mérget, ami megöli, pontosabban szép lassan ritkítja a lárvákat. Nem szabad gyorsan megölni őket, hogy legyen ideje a véráramból kikerülni az elhalt dögöknek, mert ha valahol elakadnak, az is halálos lehet. Három hónapja járok ilyen kezelésekre, eddig jól bírtam.
Csakhogy nemsokára el fogják kezdeni a felnőtt férgek irtását, ami sokkal veszélyesebb. Naná, amikor 30-40 centis férgek akadhatnak el, pedig a mikroszkópikus méretű lárvák is épp elég veszélyesek voltak.
Tudni kell még erről a betegségről, hogy akár cicák, vadászgörények stb. és még az ember is fertőződhet vele.
Anya megkérdezte, én nem fertőzhetem meg a környezetemet? A doki bácsi megnyugtatta, hogy engem olyan szerrel kezelnek, amitől elkerülnek a szúnyogok, vagyis nem fognak megcsípni és belőlem tovább vinni a lárvákat. Ettől azért kicsit megnyugodtunk, nem fogom terjeszteni Pesten a Füzesabonyban felszedett kórt...

Az ultrahangos doki bácsi mondta, hogy egyre több ilyen kutyust lát a készülékével. Ahogy időjárásunk egyre melegebbre fordul, úgy terjednek az eredetileg trópusi betegségek is. Ma már a bolha és kullancs mellett a szúnyogok ellen is védekezni kell, vannak erre olyan szerek, amik egyben megteszik ezt nekünk. Ez ugyan nem a reklám helye, de úgy tudom Advantix ennek a cseppnek a neve.
Viszont előtte nem árt megnézni, nem fertőzött-e máris szegény kutyus. Ez egy vérvizsgálatból egy egyszerű teszttel megoldható. Ha esetleg fertőzött, minél hamarabb fedezik fel a fertőzést, mielőtt még tüneteket okozna, annál nagyobb az esélye, hogy életben marad a kutyus. Ne felejtsük el, 6-9 hónap alatt válnak ivaréretté a férgek, amikor már tüneteket okoznak, lehet hogy késő.
Nálam még nem látott az ultrahang a szívben férgeket, de a tüdő artériákban már igen. Még nincsenek komolyabb tüneteim, nem köhögök, a fogyásom is megállt, sőt híztam 6 kilót. Anya ezért reménykedik, hogy talán még nincs késő, talán még meg tudnak menteni engem az orvosok.
Hogy ne legyen nagyon elkeserítő, egy vicces hangulatú videót is csináltak erről. Nézzétek meg:
http://www.youtube.com/watch?v=yfzN258Cfcw

Remélem csak annyira ijesztettelek meg benneteket, hogy elgondolkozzatok és ezután szúnyog ellen is védekezni fogtok"

"2015. June 29  Most meg a szememmel van baj

Azt mondta a doki bácsi, úgy látszik én minden boxer betegséget végig akarok próbálni...
Nagyon váladékos volt a szemem, meg piros, mintha kötőhártya gyulladás lett volna, anya pár napig kamillával mosogatta (a maradékot megihattam, hú az milyen finom!) de csak nem javult a helyzet. Nincs más hátra, megyünk az orvoshoz.
(Megjegyzem, én úgy megyek a dokihoz, mint más kutya a legkedvesebb barátjához látogatóba, alig várom, hogy bemehessek a rendelő ajtaján.)
Kaptam szemcseppeket, de nem igazán hagytam anyának, hogy csepegtessen, nem is javult a helyzet. Pár nap múlva visszamentünk, közben a másik szemem is begyulladt, akkor kaptunk beutalót egy szem specialistához. Na az nagyon érdekes volt, de féltem is ám nagyon. Hárman fogtak le, hogy meg tudja vizsgálni a szememet a doktor bácsi, valami mikroszkópra emlékeztető dolgot tartott a kezében, azt mondja anya, ilyen az emberorvosnak is van, csak sokkal nagyobb, ez viszont össze volt kapcsolva egy digitális fényképezőgéppel, képeket is készített, anya meg látta a kijelzőn azt, amit a doktor bácsi. Azt mondta nagyon csúnya dolgokat látott.
Kiderült, hogy befelé van fordulva az alsó szemhéjam és az azon növő erős szempillák felsértették a szememet, egy fekély alakult ki rajta. Ha ez tovább mélyül, megvakulok. Meg kellene műteni, de a szívférgeim miatt nem lehet altatni. Így aztán egész napos programként anya állandóan a szemem körül tevékenykedett: naponta kétszer ki kellett mosni körömvirág teával és egy fecskendőből valami büdös folyadékkal, aztán három féle cseppből összesen 11-szer csepegtetett mindkét szemebe. Eleinte nagyon tiltakoztam, de aztán rájöttem hogy utána nagyon jó, már szinte időben odaültem anya elé, amikor csepegtetnie kell. Nevettek is a barátai, azt mondták, ha nem látják, nem hiszik el.
Négy nap múlva mentünk kontrollra, a doktor bácsi hümmögött, nem várt ilyen javulást. Begyógyult a fekély. Most a gyulladást kell kezelni, holnap megyünk kontrollra, remélem most is jó híreket kapunk.

2015. July 14 Anya most nagyon boldog!

Hétfőn voltunk szívultrahang vizsgálaton és már csak egyetlen férget látott bennem a doki. Azt nem tudta megmondani, él-e még, így délután vért vettek tőlem, de már nem voltak a véremben mikrofiláriák, vagyis féregpeték. Ezért úgy gondolják, már az az egy féreg sem él. Meggyógyultam!!!
Most még azt az egy féreghullát kell majd kivenni belőlem, mert annak nincs helye ott a szívem közelében. Ezt valószínűleg katéterrel fogják megoldani a combartérián keresztül. Rosszul hangzik, de azt mondják nem fáj.

A doki szerint nagyon szerethetnek engem az égiek. Január elején megműtöttek, túléltem a gennyes méhgyulladást, altattak a műtéthez, mert nem tudtak a férgeimről, ami miatt veszélyes volt altatni. Én túléltem. Februárban már gazdihoz is költözhettem, sok kutya évekig él a menhelyen, mire gazdira talál, vagy egyáltalán nem lesz gazdája. Pár héten belül kiderült a betegségem, pedig nem produkáltam a tipikus tüneteket. Az volt a szerencse, hogy anya észrevette a nyirokcsomókat a lábamon, az ezt követő vérvizsgálat mutatta ki a fertőzést. Négy havi kezelés után gyógyultnak mondható vagyok. A szemfekélyem 4 nap alatt begyógyult. Jó, még előttem áll egy szemműtét, "plasztikai műtét" vagyis szemhéj felvarrás, de ennél nagyobb bajom sose legyen.
Igyekeztem megosztani a jó hírt a barátaimmal, hogy velem örülhessetek. Remélem ezután már csak ilyen jó hírekkel fogok jönni!!"

2016. January 19. Megműtötték a szememet

Decemberben újabb ultrahang vizsgálaton voltunk, és már egyetlen szívférget sem láttak bennem. A vérvizsgálat is negatív lett. Januárban újabb vérvizsgálatot csináltak, ez is negatív volt, nyoma sincs bennem a féregnek. Jöhet a szemműtét, az altatás már nem akkora kockázat, mint szívférgesség esetén, csak a szokásos kockázattal jár, mint bármelyik altatás.
Így aztán január 18-án megvolt a szemműtétem is. Ma már nagyobbra ki tudtam nyitni a szememet, nem szúrták azok a fránya szempillák. Egészen szokatlan a dolog, hogy nem kell hunyorognom, nem szúr, nem fáj. Mint ahogy szokatlan ez a nagy fehér valami is a nyakam körül, amitől nem látok, nem tudok közlekedni, enni, inni, még aludni is alig. Szerencsére ma már levette rólam anya az etetés idejére, de most megint rajtam van. Na nem baj, kibírom pár napig, ha ez az ára annak, hogy ne fájjon a szemem.
A barátaim nagyon szorítottak nekem, volt aki még képet meg verset is küldött. Ezúton is köszönöm a sok szeretet energiát, amit küldtetek nekem, így biztosan sokkal gyorsabban fogok gyógyulni."

 2016. June 30  Már megint orvoshoz vittek!!!

Hallottatok ti már olyat, hogy egy kutyát azért visznek orvoshoz, mert túl jól viselkedik??? Mert hogy képzeljétek, velem ez történt...

Amikor beteg voltam, nem volt szabad felizgatom magam és sétálni se jártunk, mert szörnyen felhergelt a sok, kertekből rám kiabáló kutya. Ha elmentünk otthonról, az szinte kizárólag csak orvoshoz menést jelentett, amitől anya mindig ideges, feszült volt, ezt én is megéreztem rajta és én is ideges voltam. Húztam, rángattam,képtelenség volt velem az utcán közlekedni.

Otthon közben kialakult egy rendszer, ami szerint teltek a napjaink. Mindig tudtam, mikor mi következik és ha valami eltért ettől, gyengéd bámulással próbáltam figyelmeztetni anyát. Ilyenkor nevetett és azt mondta, igazad van. Megtanultam azt is, ha kimegyünk a teraszra enni, mindig előbb anyának kell kimennie, aztán megyek ki én is.
Idő közben egészségesnek nyilvánítottak, így anya újból megpróbált elvinni sétálni. Én meg megpróbáltam maximálisan megfelelni az elvárásainak, nehogy megint visszaforduljunk a kapuból. Nem ugráltam a póráz láttán, megvártam míg anya előre megy a bejárati ajtón és hív maga után, a kapunál ugyanígy. Anya csak ámuldozott, hogy átültettem a teraszra kimenetelnél tanultakat. Hát még amikor az utcán is szorosan a lába mellett haladtam, lazán lógó pórázzal, épp csak két ujjal kellett fognia.

Miután két héten keresztül ez minden nap megismétlődött a sétáknál, ezért elvitt az orvoshoz.
Igaz, a doki bácsi azt mondta, ez nem is olyan hülyeség, mert lehet tünet ez is.
Hosszan hallgatta, mi van odabent, de azt mondta, semmit nem hall, minden rendben van.
Végül anya arra a megállapításra jutott, ha nem betegség tünete a viselkedésem, akkor biztosan megéreztem, hogy ő már nem ideges, mint amikor még beteg voltam, és rám is átragadt az ő nyugodtsága.

Itt vége szakad Dominka naplójának. Hosszú hónapok kínlódása után egyszer csak a vérvétel azt mutatta, nincsenek féregpeték Dominika vérében, és az ultrahang sem talált férget a szervezetében. Megműthették a szemeit, Dominika meggyógyult!!! Legalább is úgy tűnt, "csak" egy kis vizelettartási probléma maradt...

 Ez viszont nem akart javulni. Először hormonpótlással próbálkoztak, azután embergyógyszert kapott, egyre nagyobb dózisban, de eredmény semmi.

Illetve volt eredmény, negatív. Az embergyógyszer egyik mellékhatása a bőrallergiás reakció volt, a belső combján eleinte csak kevés, aztán a teljes combot, lábszárat beborító apró piros pöttyök jelentek meg. Kaptunk rá valami krémet, de semmit nem használt.

A másik mellékhatás a szellemi hanyatlás. Ez Dominikánál úgy nyilvánult meg, hogy a legelemibb dolgokat nem tudta megoldani. Például bedugta a fejét a zuhany és a mosdószekrény közé, előre menni nem tudott, de az már nem jutott eszébe hogy kihátráljon, csak állt ott bambán.

Máskor meg bemászott a konyhai szék lábai közé, de a keresztfa miatt nem tudott elöl kijönni, de az se jutott eszébe, hogy kihátráljon, ezért a hátán a székkel járkált tovább a lakásban. Aztán ő is elkezdte a körbe-körbe járkálást, hogy már én szédültem, amikor néztem. A fenti képeken látható okos kis szemekbe a bambaság költözött.

Végül a lábán lévő sebekből mintát vettek, mert annyira csúnya volt, de fogalmuk se volt, mi lehet ez, ilyet még nem láttak. Aztán kiderítették, hogy húsevő baktérium, ez még emberre is veszélyes, a rendelőbe se vigyem be, mert megfertőzhet mindent, végül beengedték a rendelőbe, de egy nejlont leterítve a földre úgy altatták el. Én akkor is vele maradtam az utolsó szívdobbanásáig.

Azt tanácsolták, ne is vigyek kutyát a házhoz még vagy egy évig, amíg biztosan el nem hal ez a baktérium a kertben is. Próbáltam utána olvasni, de sehol nem írták, hogy ez ilyen veszélyes lenne. Végül írtam annak a labornak, aki megvizsgálta a kenetet, meg a fő állatorvosnak is elküldtem a leletet és kérdeztem, valóban ennyire veszélyes-e. Mindketten azt válaszolták, hogy ez a baktérium csak azon a kutyán volt veszélyes, de a levegővel érintkezve a kertben már régen elpusztult. Nyugodtan vihetek haza másik kutyát. Ami hamarosan úgy is lett, de előbb szeretnék mutatni valamit, pár képet.

Jól nézzétek meg, ilyen lett Domi lába, a hátán ilyen keményen felgyűrődött bőr, a redők között ugyanolyan lerakódások, mint a lábán. Kísértetiesen hasonlítanak a képek a következő kutyám, Suzy sebeihez. Kiderült, hogy egyetlen betegség okoz ilyen kalciumos lerakódásokat a bőrön, az ami Suzynak volt. Csak akkor még nem tudtam erről, amikor Domit húsevő baktériumosnak kiáltották ki, pedig chusing kóros lehetett...

Ilyenek voltak Dominika sebei:

És ilyenek Suzy sebei:

 Dominika háta, a felgyűrődött bőr alatt kemény tapintású réteggel, még szőrrel fedve.

Tehát Dominikát is el kellett altatni, 2017 január 17-én, és csak két évet voltunk együtt, azt is leginkább betegséggel töltöttük, de legalább ápolást, szeretetet kapott addig is.

Dominika elvesztését nagyon megszenvedtem én is, az együtt átélt szörnyűségek, azután az elengedés, és hogy azt javasolták, sokáig ne is legyen kutyám. Sose gondoltam volna, hogy ilyen nehéz nekem kutya nélkül élni. Nem is bírtam sokáig. Februárban megláttam a menhelyen a következő kutyámat. Na de erről majd legközelebb...

Nem valami sűrűn látogatok el ide, pedig rengeteg dolog történt. Csak hát olyan dolgok, amik lefoglalták az egész napomat, írni se időm, de még inkább kedvem nem volt. Sok és nagyon rossz dolog történt...

Spagit 2008-ban fogadtam örökbe, akkor kb. 5 évesnek mondták. 2015-ben már nagyon meglátszott rajta a kora, el is hagyta magát egy kicsit, a sétákból már egy sarok után visszafordult, legtöbbet az ágyában aludt. Akkor már 7 éve volt nálam, kb 12 éves volt, ami boxer életkorban nagyon ritka.

Úgy gondoltam, jót tenne neki egy fiatalabb kutyatárs, meg nekem is jó lesz, ha nem maradok egyedül, majd amikor Spagi elmegy. Találtam is a menhelyen egy kellően sovány, szeretetre vágyó boxerlányt, Dominikát.

Februárban haza is hoztuk.

Spagi boldogan fogadta, nagyon jól elvoltak együtt.

Domi is nagyon hamar beilleszkedett, őrizte a házat, és Spagi is vidámabb lett kicsit.

Áprilisban még együtt napfürdőztek, aztán egyszer csak Spagi leesett a lábáról, nem evett, már lógott rajta a bőr. Vittük az állatorvoshoz, ultrahangra küldték.  A máján egy alma nagyságú daganat...

Hazavittük és már mindenre fel voltam készülve. Leginkább csak feküdt, de ha felállt, akkor céltalanul kóválygott a lakásban meg a kertben körbe-körbe, aztán egyszer csak eldőlt, hogy csak úgy kongott. Pihent egy kicsit, aztán feltápászkodott és folytatta a céltalan körözést. Eközben már semmit nem evett, de még csak nem is ivott, fogalmam se volt, miből van még egyáltalán ereje lábra állni. Lehet hogy voltak fájdalmai, de soha egyetlen hangot nem adott ki, csendben tűrt. Dominika meg, mint aki érzi, hogy a barátnőjével valami nagy baj van, ott feküdt mellette...

Aztán eljött az az idő, amikor be kellett látnom, már nem segíthetek rajta, ő már csak szenved, jobb lesz, ha elengedem. Nehéz volt 7 szép együtt töltött év után kimondani a végső szót, de ígéretemhez híven most is mellette maradtam az utolsó szívdobbanásáig.

Dominika egy ideig kereste őt, nem akart befeküdni a megörökölt ágyába se, de aztán beletörődött, hogy csak én maradtam neki. Nekem meg jó volt, hogy ő itt volt velem, egy picivel könnyebb volt így túltenni magam a történteken.

Aztán az élet úgy hozta, hogy lett elég idegeskedni való, ami elvonta a figyelmemet a múltról, Spagiról, és csak azért izgultam, hogy legalább Dominika túlélje a dolgokat.

Ne de ez már a következő bejegyzés témája lesz...