Dominika elvesztése után megtapasztalhattam, milyen igaz az a mondás, hogy kutya nélkül lehet élni, de minek? Addig nézegettem a menhelyek honlapját, míg rá nem találtam Saladra. Ő nem volt sovány, viszont a popsiján két hatalmas seb éktelenkedett, ahonnan egy-egy zsírcsomót operáltak le. Nagyon rossz helyen voltak a sebek, pont ott, ahova ülni kellene neki.
Na előbb a pofiját mutatom meg
aztán a sebeit:
Már első látogatásunk alkalmával a nyakamba ugrott és úgy kulcsolta át a mancsaival a karomat, mint aki közölni akarja a világgal, ő már az enyém, tűnjetek innen, mindenki, mert nem adom. Hát én se adtam volna őt senkinek, de a sebei matt még nem adták ki, gyógyulnia kell még.
Következő hét végén megint meglátogattuk, megismert, nagyon örült. Viszont nem hogy gyógyult volna a sebe, hanem az egyik ki is szakadt.
Megint eltöltöttünk együtt egy kis időt, nagy sikerünk volt, hogy kanállal etettem neki a konzervet. Nagyon szépen evett - kanállal :-)
Újabb hét, harmadik látogatás, de a sebek nem gyógyultak, már a másik seb is kezdett kiszakadni.
Egy hét múlva, a negyedik látogatásunk alkalmával Salad azt súgta a fülembe, vigyél már haza innen!
A Noésok is úgy gondolták, otthon gondosabb ápolást kaphat, mint ott a kórházi részlegben, ahol nem csak őrá kell figyelni. Kaptam egy kék krémet és egy bioptron lámpát, ezekkel kellett kezelnem őt. Hamarosan be is gyógyultak, összehúzódtak a sebei.
Most a képeket elővéve figyeltem fel arra, amit csak a történtek után lehetett megértenem. Ezek a pöttyök, bőr vagy szőrhibának tűnő foltok a hátán már a betegségét jelezték, csak akkor még fogalmam sem volt ezekről a dolgokról.
2017. március 11-én boldogan vittem haza a leányzót és mindjárt át is kereszteltem Suzy-ra. Miféle salátanév az hogy Salad?
Boldogan birtokba vette az ágyat, a szőnyeget, a teraszt, mindent. Hónap végére a sebei is szépen alakultak.
Aztán hamarosan kezdődtek a problémák...
