Egy kellemetlen augusztusi nap történetét mesélem el most. Persze nem az idő volt kellemetlen, hanem a körülmények, mert valamennyien aznap kaptuk meg a felmondásunkat a cégnél.

Ebbe a gyászos hangulatba toppant be a gondnok, egy talált, szürke kölyökcicát szorongatva, azzal a reménnyel, hogy nálunk találja meg számára az igazi gazdit. Tudta rólunk, hogy valamennyien állatbarátok vagyunk, de mindenkinek volt már otthon egy vagy több cicája, csak nekem nem. Engem két „apró” kutyus várt otthon, egy németjuhász és egy kaukázusi juhász, de nem tudtam ellenállni a kiscica borostyán sárga szemeinek.

- Téged is kidobtak, engem is. Gyere haza velem, legalább neked végződjön jól ez a nap. – ezzel megpecsételődött a cica sorsa, meg persze az enyém is. Ha elvállalunk egy ilyen kis állatot, az egy életre szóló döntés kell legyen.

A kis szürkeség egész délután a tárgyalóban kergette a papírgalacsint, no persze nem egyedül, mert érdekes módon mindig akadt valaki a kollégák közül, aki beszállt a játékba. Mire vége lett a munkaidőnek, mindenki jól ki is fáradt, de csak apró barátnőm tudott lefeküdni, mégpedig az alomtálcaként odakészített dobozfedőbe, a puha papírtörülközőre. Egész nap nem intézett semmit, se kicsit , se nagyot, teljes szobatisztaságról téve ezzel tanúbizonyságot.

Hazafelé vettem a közértben egy zacskó cicaalmot, amit otthon beleszórtam egy nagyobb műanyag dobozba, hogy addig is legyen egy hely, ahol elintézheti az ügyeit, amíg beszerezzük a szükséges kellékeket. Az apróság izgatottan figyelte ténykedésemet és azonnal birtokba is vette a tákolmányomat, égnek emelt nózival és farokkal hosszú-hosszú csuriba kezdett. Szegénykém, mit szenvedhetett egész nap! Amikor végzett, jól nevelt cica módjára elkezdte betakarni, - csak zárójelben jegyzem meg, akkor döntöttem el, hogy zárt cica wc-t veszek neki, mert ettől a művelettől úszott az egész fürdőszoba - a kavicsban.

Épp akkor lépett be a fiam, amikor a cica végzett.

- De édes! Mi a neve? – kérdezte.

A kis vacak felnézett rá és azt mondta:

- Nyau.

- Jó név. – mondta a fiam, és ezzel túl is voltunk a névadáson.

 

Én meg azóta is azon töröm a fejem, hátha mégsem bemutatkozás volt, hanem köszönetet mondott. Sok mindent jelenthet ám egy egyszerű nyau.