Napok

Ki tudja nekem megmondani, miért szeretik a kutyák kihúzni az udvarra a párnájukat? Mondjuk azt értem, hogy Alexa kihúzta Brútusz házából a szőnyeget a hóra (soha nem a sajátjából, azt már nem), és ráfeküdt. Spagi viszont csak kihúzza, majd bent ráfekszik a másik kutya párnájára.

Pénteken vendégségbe mentem, de ha már bent járok a városban, gondoltam megveszek pár apróságot, ami persze azzal jár, hogy boltról boltról kell járkálni. Vagyis kényelmes cipő kell, ami általában nem azonos az elegánssal. Én is megpróbáltam kiválasztani a legkényelmesebbet, na persze hogy jól mellé fogtam. Erre már az utcánk felénél járva rájöttem, ezért gyorsan visszafordultam, hogy felvegyem a trampli de kényelmes cipőt, míg ezt a szatyorba süllyesztve magammal vigyem.

Fél sarok oda, fél sarok vissza, és a kapun belépve látom, hogy Spagi párnája máris az udvar közepén hever. Csak szó nélkül felemeltem, mire Spagi az orrát a két mellső lába közé dugva eloldalgott. A biztonság kedvéért azért utána küldtem egy-két micsináltálmármegintet, meg nemszégyelledmagadot, majd bezártam a párnát a kazánházba. Feküdj a csupasz műanyag ágyadba, ha nem kell bele a párnád.

Mondanom se kell, hogy ezt a tanácsomat nem fogadta meg. Amikor hazajöttem, Spagikám Alexa ágyában terpeszkedett, Alexa párnáján, míg szegény kis öreglány a csupasz szőnyegre kényszerült.

Tegnap aztán, mielőtt elmentem itthonról, magam elé állítottam Spagit, hogy komolyan beszéljek a fejével. Megfogtam a párnája csücskét, majd közöltem az érdeklődve néző pofival, hogyha ezt még egyszer meglátom kint az udvaron, komoly bajok lesznek.

- Nem fogod kihúzgálni, mire hazajövök? - kérdeztem végül.

Spagi megcsóválta a fejét jobbra-balra, mint aki nemet int, még toppantott is hozzá. Még megérem, hogy egyszer meg is szólal, olyan okos a kis aranyom. Na majd este meglátom, hogy betartod-e az ígéretedet.

Betartotta!

Elég későn értem haza és fel voltam rá készülve, hogy mindent hurcolhatok be megint az udvarról. Semmihez nem nyúltak, minden rendben volt. Tudom, hogy Spagi a főkolompos az ilyesmiben, mert Alexa kiöregedett már a rosszalkodásból, Maya meg amióta nálam van, az egy illatozó pogácsás zacskó kivételével még soha semmihez nem nyúlt. Így aztán első sorban Spagi kapta a nagy dícséretet. Egyik kezemmel az ágyában heverő párnáját simogattam, a másik kezemmel Spagit, miközben mindenféle ismert dícsérő szót elmondtam neki, remélve hogy összeköti így a dícséretet a párnájával. Erre ő boxer stílusban rázni kezdte a popsiját. A nem boxereseknek mondom, hogy ezt azért csinálják, mert azt a pici farokcsonkot nem lehet elég látványosan csóválni, az egész popsit kell jobbra-balra tekergetni, hogy kellően ki legyen fejezve az örömük.

A nagy örömködésbe persze beszállt a másik kettő is, ilyenkor aztán nagyon kevésnek bizonyul két kéz a három kutyához. Még szerencse, hogy ők soha nem marakodnak egymással emiatt. Így aztán a nagy körülöttem tekergés közben felváltva tudom mindegyiket simogatni, dögönyözni. Bár nem árt ilyenkor igénybe venni falat, ajtófélfát vagy valamit - támasztéknak, hogy biztosabban megálljak a lábamon.

Látjátok, mennyivel jobb így, mint amikor mosolyszünettel vagyok kénytelen bezárkózni a lakásba?

Maya igazi nő. Mit nő, egy igazi hölgy.

Az állatorvos újabb Nizoralos fürdést írt elő, így délután felkészültem, hogy újra betuszkolom Mayát a zuhanyzóba. Nem volt rá szükség. Első intésemre, előttem lépett be. Már nem dőlt nekem, megállt a saját lábain és szinte forgott a meleg víz alatt. Feltartotta a pofiját, hogy folyjon rajta végig a víz, mint a sztároknak a zuhany alatt. Élvezte, ahogy vakargatom, dörzsölgetem a habbal a szőrét, eszébe se jutott, hogy meneküljön. Az öblítés láthatóan még jobban tetszett neki, majd türelmesen várt, hogy lecsurogjon róla a víz, miután elzártam a csapot.

Amikor kinyitottam a zuhany ajtaját, attól féltem, majd pánikszerűen kimenekül rajta. De nem, mint aki olvas a gondolataimban, lassú, óvatos mozdulatokkal lépett ki, nehogy elcsússzon. Ő nem is csúszott meg, csak én, amikor utána mentem. Csak egy dologban nem vette a gondolataimat, a csupasz kövön állt meg, nem az odakészített pokrócon. Talán nem akarta, hogy vizes legyen, pedig én pont azért tettem oda, hogy az is vegyen fel egy csomó vizet, ha leül rá.

Amikor végre sikerült a plédre állítanom, alapos dörzsölgetésbe kezdtem. Amit fel tudott venni egy nagy fürdőlepedő meg két kisebb törülköző, az nem volt elég, tehát elkezdtem hajszárítóval szárítani. Egy darabig még állt, de aztán nagyon elfáradt szegénykém, hát lefeküdt. Emelte a lábát, hogy a hasához is hozzáférjek, felemelte a fejét, hogy elöl a mellkasát is szárítani tudjam. Ha nem a földön fekszik, hanem magasabban, mondjuk egy asztalon, akkor azt is mondhatnám, olyan volt, mint egy hölgy a fodrász üzletben. Megjegyzem, a derekamnak is sokkal kényelmesebb lett volna, ha mindezt nem lehajolva, a földön kell végeznem, úgyhogy legközelebb valóban beviszek valamiféle asztalt a fürdőszobába.

Egyedül a füle környékét nem hagyta hajszárítóval szárítani, bármennyire próbáltam a kezemmel takarni a fül belső részét. Így a lelógó nagy leffencseket újabb törülközővel próbáltam szárazra törölni. Közben fésülgettem is, hogy szépen, ne kócosan rögzüljön a frizurája száradás közben. Lényegesen kevesebb szőr jött ki belőle most, mint az előző fürdetésnél.

Amikor kinyitottam a fürdőszoba ajtót, méltóságteljesen a helyére vonult és lefeküdt. Még betakargattam egy száraz pléddel és ennyi megpróbáltatás után szépen el is aludt.

Ébredéskor viszont ment egyenesen a cicatányérhoz. Érthető, a fürdéstől nagyon meg lehet éhezni. Ugye?

Két hete, az előző fürdésnél még be kellett emelnem a két első mancsát a zuhanyfülkébe, majd betolni hozzá a popsiját is. Egész idő alatt nekem dőlve reszketett akkor, most meg kimondottan élvezte a dolgot. Még megérem, hogy akkor is beszökik majd a zuhanyfülkébe, ha én egyedül szeretnék fürödni. :-)

Tény, hogy ma későn értem haza, bár nem későbben, mint ahogy vacsorát szoktak kapni a kölkök.

Szőnyeg az udvaron, lábtörlő az udvaron, virágok kiborítva a ládából. Nylon zacskóból a gipsz kiszórva a szőnyegen, nem is tudom, honnan került az elő. Mert ugye ami zacskóban van, az csak kaja lehet. Beljebb a verandán egy vödörtetőbe botlom, felemelem. Kutyák csendesen hátrálnak. Dehát ez a szárazkajás vödör teteje. Ami a szekrény alatt szokott lenni. Máskor. Most ez a vödör a veranda közepén, az oldalán hever. Na és persze üres. De még morzsa sincs benne. Mint ahogy a verandán sincs most egy kutya se. Pedig csak felemeltem a vödröt. Igaz, morgok az orrom alatt. Valami olyasmit, hogy mit képzelnek ezek? Ha nem vagytok megelégedve a kiszolgálással, mehettek vissza oda, ahol kiálltak a csontjaitok. Kész, elintéztétek, ma már nincs több kaja. Úgyis elég dagadtak vagytok, testületileg mindhárman, velem együtt. Nem árt, ha egy nap koplaltok. Mit is beszélek, fél vödör kaja után koplalásról?

Úgy látszik, verés nem lesz, morogni meg hadd morogjon, hát szépen visszasomfordálnak mindhárman. Csak néznek, szótlanul, mi ez? Nincs simogatás?! Ez komoly?! Ez rosszabb a verésnél. Némán állnak és három csodálkozó tekintet követ, amint átvergődöm közöttük a szatyraimmal, bemegyek a lakásba, bezárom az ajtót és behúzom a függönyt is. Mami dühös. Kutyák ma a verandán alszanak.

Nincs nyüszögés, nincs ajtón kopogás, mint máskor, síri csend van odakint. Bűntudatos csend. De idebent is csend van. Lelkiismeret furdalásos csend. Bár nyugtatom magam, vették az üzenetet, nem véletlenül tűnt el mindenki a vödör felemelésekor. Mégis rosszul érzem magam, amiért ma nem kapnak jóestét puszit.

Vajon meg tudom állni, hogy lámpaoltás előtt ne menjek ki hozzájuk?

Napok óta nem tudok rájönni, mi ez az újabb szokás Mayánál. Vacsora után le-fel galoppozik a lakásban, ha kinyitom az ajtót, hátha ki kell mennie, akkor sértődötten hátrál onnan. Leveti magát előttem a földre, a lábfejemre fekszik, kalimpál az ég felé a négy lábával, harapdálja a kezemet, mintha játszana, vakartatja a hasát, aztán felugrik, elmegy inni a fürdőszobába és kezdi előlről az egész procedúrát.

Tegnap rájöttem...

Vacsora utáni nasinak megeszi a fürdőszobában a cicakaját - vízivásnak álcázva. Lefetyel, majd gyorsan kiszed a cicatálból annyit, amennyit egyszerre sikerül, és már szalad is ki. Abból jöttem rá, hogy egyik ilyen vízivási szünete után kipotyogott a szájából a szobában a szőnyegre egy szem cicakaja. Hát ez szívás. Láttátok a videót, ahol küszködött saját magával cicakajaevés ügyben. Tehát tudja, hogy ez tilos. Ezért kitalált köréje egy műsorszámot, amit estéről estére előad, elterelve a figyelmemet a valódi célról. Én meg hogy örültem, hogy végre játszani akar velem.

Méghogy a kutyák nem gondolkoznak! Sose volt kutyája annak, aki ezt kitalálta, vagy ha volt is, annyira rossz megfigyelő az illető, hogy az ilyen ne menjen etológusnak. Állati ösztön (és persze emberi is), hogy eszik-iszik, szaporodik. Az ilyesfajta cselek nem tartozhatnak az öröklött tudás kategóriába, ezek egyértelműen gondolkodás eredményei. A "hogyan lehetne megszerezni" című kérdésre született válaszok egyike. Ilyenkor mindig eszembe jut egy másik fajta válasz, ez a kis videó:

http://gallery.site.hu/u/Valimami/vegyes/Cunning_dog.wmv.html

Persze a cselek tárháza kimeríthetetlen. Spagi már tudja, hogy nem lehet megenni a cica táljából a kaját, de ami leesik a földre, azt felszedheti. Nagyon egyszerűen megoldja a dolgot, kicsit oldalba taszítja a tálkát, amitől az a padka szélére kerül, egy kicsit billeg, majd az egész tartalma kiborul a földre. Oppssz! Onnan meg ugye bármikor szabad felszedni, ami a tálka mellé esett.

Mai napig nem tudok jobb példát a kutyák gondolkodására, mint amit leírtam már a "Fogd csibész" című részben. Kár, hogy akkoriban nem volt kamerám, így csak elképzelni tudjátok a gondterhelt ráncos boxer-pofit, amint azon töri a fejét, ki is valójában a csibész?

Írtam már Brútuszról is, akinek még arra is volt gondja, hogy előbb kimenjen az udvarra, és csak úgy sántikáljon vissza fél perc múlva három lábon, hogy elég hihető legyen a sérülés. Különben még azt hinné a gazdimami, hogy féltékeny a másik, beteg kutyára, akivel most többet foglalkoznak, mint vele.

Összefoglalva a fentieket, Ti akik olvassátok ezeket a sorokat, nagy valószínűséggel állatbarátok vagytok. Akinek meg van is kutyája, biztosan egyet ért velem, hogy a kutyák igenis gondolkoznak. Meg persze éreznek is, ezért fontos, hogy megfelelően, szeretettel bánjunk velük. 

Mayának az utóbbi időben veszettül elkezdett hullani a szőre. Jó, tudom ilyenkor ősszel ez természetes, na de nem ennyire. Már nem mertem fésülni, mert attól féltem, kopasz kutya lesz belőle. Hiába volt a nyers tojás, szőrtápláló vitamin tabletta, Caniprem, a szőre matt és csapzott maradt, és továbbra is marékszámra fésültem ki belőle.

Nem maradt más hátra, elmentünk az állatorvoshoz. Nem részletezem az egyéb kezeléseket, de többek között egy Nizoral samponos fürdetést is felírtak nekünk.

Kora délutánra egy kicsit melegedett az idő, akkor előkészítettem mindent a fürdéshez, és elkezdtem becsalogatni Mayát a zuhanyzóba. Valamiért nagyon nem akart bejönni, végül be kellett emelni a két első mancsát és a hátsóját betolni. Maya elég nagy darab, még jó, hogy 90-es a zuhanyfülke, így én is befértem mellé. Mereven állva tűrte a fürdetést, teljes testsúlyával a lábomnak dőlve, mert ott azért mégiscsak biztonságosabb. Így aztán időnként több sampon ment a lábomra, mint Mayára. Láthatóan élvezte a vakargatást, de még a melegvizes öblítést is, attól egészen ellazult a merev testtartása.

A zuhanyból kifelé jönni sokkal egyszerűbb volt, mint befelé. A szekrények, a mosógép, a zuhany kívülről is, a csempe, na meg persze én is, pillanatok alatt minden tele lett szőrös vízzel, ahogy megrázta magát. Ezután még jól megdörzsölgettem törülközővel, majd elkezdtem hajszárítóval szárítani. Szerencse, hogy süket a lelkem, így cseppet se zavarta a hajszárító zúgása. Aztán betakargattam pléddel, és újra bementem a zuhanyfülkébe, hogy tisztába tegyem és én is megfürödjek, amikor megszólalt a mobilom.

Vizes talppal, mezítláb, csurom vizesen kicsattogtam felvenni. A barátnőm volt az. Már épp akartam mondani, hogy picit később visszahívlak, amikor közölte, engedj be, nem szól a csengőd. Végignéztem magamon, ott álltam egy szál fehérneműben, egy nyakamig vizes és kutyaszőrős pólóban, a hajamról patakokban folyt a víz és nekem kedves vendégem jött, az egyetlen barátnőm, akit folyton heccelek, mióta vidékre költöztem, hogy ő miért nem látogat meg engem, legfeljebb egy évben egyszer, amikor ő pont olyan messze lakik tőlem, mint én őtőle. Nahát most meglátogatott, váratlanul, meglepetésként. Na mondhatom, jól meg is lepődtem. De ő hogy meg fog lepődni, ha meglát engem. Ilyen mocskosan talán még sose látott.

Húztam egy nadrágot és kicsöpögtem kaput nyitni. Szerencsére jót nevetett, hogy ilyen jól sikerült a meglepetése, mert senkinek nem szólt, hogy jön. Délutánra, jóval későbbre vártam ugyan vendéget, egy másik kedves nyugdíjas társamat, Évit, de ő se tudta, hogy Erzsike is jön.

Miután jól kinevettük magunkat, Erzsike közölte, ha már így nézek ki, én is meg a lakás is, akkor fürdessem meg Spagit is. Spagi szeret pancsolni, ő a kerti medencébe is belemegy, míg Maya nagy ívben elkerüli azt. Úgyhogy ismét bepattantam a szép tisztára mosott zuhanyfülkébe és Spagit is megfürdettem. Őt nem Nizorallal, hanem gyógynövényes kutyasamponnal. Rá is fért a fürdetés, pedig minden nap, amikor bejön, áttörülgetem vizes szivaccsal, mégis jó koszos víz folyt le róla. Erzsike törülgette őt szárazra, a kis rövid szőrével nincs annyi baj, mint Maya hosszú hajával. Én ismét zuhanyt takarítottam, majd megpróbáltam magamat is tisztába tenni. Sikerült is lezuhanyozni, kezdetben még langyos vízben, de nagyobb részt már csak jéghideg víz jutott a villanyboylerből. Alaposan fel is frissültem tőle, csak nátha ne legyen a vége.

Viszont lett két illatozó selyemszőrű kutyám, akiknek a fürdés okozta trauma után a nap végére jó dolguk lett. Ugyanis estig hárman  (közben Évi is megjött) felváltva simogattuk őket, mert mit is csinálhattunk volna mást, hiszen csak a szánk volt foglalt a beszélgetéssel.