Tegnap este anya a számítógépnél dolgozott. Ilyenkor nem szoktam zavarni, csak amikor telefonál, akkor egyik keze úgyis szabad, ha odamegyek ő átölel, meg simogat beszélgetés közben. Ha a számítógépnél ül, akkor mindkét keze foglalt. Ő is tudja, ha ilyenkor odabújok hozzá, akkor nyomós okom van rá.
Tegnap odamentem...
Rám nézett és azt mondta, mi a baj? Most vacsoráztál, ittál, kint voltál. Csak egy kis szeretetigényed van? Kicsit megdögönyözött, majd azt mondta, most dolga van, menjek aludni.
Hát ez nem jött össze, nem értett meg. Kicsit elsomfordáltam, és törni kezdtem a fejem, mit is csináljak. Hamar ki is találtam.
Hevesen bökdösni kezdtem, mint akinek mégiscsak ki kell mennie, mégpedig nagyon sürgősen, különben baj lesz a szobatisztasággal. Anya kicsit megijedt, hisz nemrég voltam kint, ilyenkor már nem szoktam újra kimenni, csak ha valami bajom van. Ott is hagyta a számítógépet, vette a kabátját, hogy kienged - de én nem az ajtóhoz vettem az irányt, hanem megálltam az ágyam mellett.
Anya csak nézett, én meg hol az ágyamra néztem, hol őrá. Hát nem látod? Én próbáltam megágyazni magamnak, nem tehetek róla, hogy egy ilyen hegycsúcs lett a paplanomból. Lécci-lécci igazítsd el!!!
Szóval ez volt az a sürgős dolog, amit jeleztél nekem - mondta anya nevetve, és elrendezte szépen a takarómat. Gyorsan le is feküdtem, hisz ilyenkor egy rendes kutyának már aludnia kell.
Tovább nem is zavartam anyát a munkában, hacsak a horkolásommal nem.
