Nagyon régen nem jelentkeztem, tudom, de szörnyű dolgok történtek Mayával, nem volt még lelki erőm leírni őket. Ígérem, pótolni fogom, most hogy már rendbe jött a kislány. Ezúttal egy olyan történetet szeretnék megosztani veletek, aminek hallatán sok ember elszégyelhetné magát.
Alexám, mint tudjátok, nem egy mai darab. Most májusban betöltötte a 15-öt és elkezdte élete 16. évét taposni. Tette ezt annak ellenére, hogy amikor hozzám került, úgy 4 hetes ha lehetett, mindenki azt mondta, úgyse fog megmaradni az anyja nélkül. Tette ezt annak ellenére, hogy úgy 4 évesen felmerült az altatás, amikor levegőt találtak a mellkasában és arra tippeltek, hogy a nyelőcsőbe szorult csont kiszúrta a légcsövét. A nyelőcső tükrözés kimutatta, hogy nincs semmi sérülés, megüthették, ettől lett beteg. Tette ezt annak ellenére, hogy 8 évesen az egyik orvos a telefonon felsorolt tünetekre ki se jött a hívásra, hanem azt javasolta, el kell altatni, öreg is (?), keverék (?) is. Szerencsére egy másik orvos megvizsgálta, meg is műtötte, hiszen "csak" gennyes méhgyulladása volt. Adott neki - eddig - 7 év életet.
Alexámat kaukázusi juhásznak adták, túl sokan voltak testvérek, és az anyakutya érdekében a gondos gazdi meg akart szabadulni a legkisebb, legéletképtelenebb kölyköktől. Anyatej híján Alexám nem is nőtt olyan nagyra, mint egy igazi kaukázusi. A csontjai is gyengék, van egy kis diszpláziája is, ettől a felső teste olyan mint egy hímoroszlán, a csípője meg karcsú. Nekem viszont így is nagyon kedves, hisz én voltam az anyja, én etettem cumisüvegből bébitápszerrel és törülgettem a popsiját langyos vizesruhával, és egy anyának akkor is kedves a gyereke, ha az nem tökéletes. Az már csak hab a tortán, hogy a kora miatt az izületei is bőven hagynak kívánni valót. Na de mit is várhatunk mást, hiszen emberi években számolva úgy 100 éves körül lehetne.
Talán épp az izületei miatt, vagy a 100 éves kori feledékenység miatt történt, ami történt. Már szombaton is, hiába kerestem Alexát, nem volt egyik kutyaházban sem, a teraszon sem, míg végül egy bokor alatt találtam meg, ahova máskor hűsölni járt, de most esett az eső.
Hétfőn jött egy jókora zuhé, és arra lettem figyelmes, hogy Spagi kopog a lakásba vezető üvegajtón. Akkor jutott eszembe, hogy biztosan szokás szerint nyitva van a veranda ajtó, hogy tudjanak ki-be járkálni a kutyák, és most azért szól Spagi, hogy odavág az eső, befolyik a víz és csukjam be az ajtót. Kimentem, hogy megdicsérjem, akkor láttam, hogy Spagi bőrig át van ázva. Szabályosan csöpög belőle a víz. Ahogy körülnéztem, láttam, hogy Alexa viszont nincs sehol. Kaptam az ernyőt és szakadó esőben ki a kutyaházakhoz, reméltem, hogy ott van. Nem volt. Rohantam hátra, nem volt a hátsó fedett teraszon sem. Sőt nem volt a szombati bokor alatt sem.
Akkor vettem észre, hogy Spagi újra kijött és szaladt hátra a kertbe a szilvafa alatt kuporgó Alexához. Szegény kis öreglányból ugyanúgy csurgott a víz, mint Spagiból. Teljesen át volt ázva. Megpróbáltam becsalni, feltápászkodott, de láthatóan nagyon nehezen mozgott. Pár lépés után megállt pihenni, elég soká tartott, míg fedél alá értünk. Gondolom a nedves bundában még nehezebb volt mennie, az időtől megviselt izületei miatt.
Mindkét kutyát áttörülgettem, betakargattam, aztán elgondolkoztam. Akkor szoktak a kutyák így elbújni, amikor a végét érzik - miért ne a legrosszabbra gondoljak legelőször, hisz eléggé benne van már a korban. Az is lehet, hogy öregkori szenilitás miatt elfelejtette, hol lakik. Emberekkel is megesik. Vagy egyszerűen csak kint kapta el az eső, és azt hitte, a fa alatt menedéket talál.
Bármi volt is az ok, Spagi mellette volt. Ez a csodálatos kislány nem hagyta magára, gondolom próbálta becsalni, de Alexa nem hallgatott rá. Ekkor jött be Spagi segítséget kérni, és amikor kimentem, mutatta az utat, hol a kis öreglány.
Aki azt hiszi, ezzel véget is ért Spagi gondoskodása, nagyon téved. Este kikéredzkedett a lakásból a verandára és Alexával kint aludt. Feláldozta a lakásban lévő kényelmes ágyát, bár a verandán is van műanyag kutyaágy párnával.
Hajnalban vakkantásokkal jelezte, hogy sürgős kimenni valójuk van. Rájuk raktam egy póráz két végét, és megkértem Spagit, hozza vissza Alexát, ne engedje megint valami bokor alá feküdni. Eleinte nem nagyon értették, hogyan lehet ezzel közlekedni, de aztán szép lassan hátra kocogtak és elintézték amit kellett. A konyhaablakból figyeltem őket, én még pizsamában voltam, nem akartam így kimenni. Visszafelé Alexa vezetett. Néhány lépés után megállt pihenni, és Spagi nem rángatta, hogy gyerünk tovább, hanem megállt ő is és megvárta, míg Alexa újra elindult, akkor ő is ment tovább. Szép lassan beértek, akkor levettem a pórázt és mindketten dicséretet kaptak.
Ma újra megismétlődött ez a jelenet. Hajnalban vakkantások, amikor kimentem, mindketten boldogan rohantak az ajtóhoz, én már oda se fértem, hogy kinyissam. Feltettem a pórázt és már futottak is hátra. Közben én is meglátogattam a kis helységet. Amikor kijöttem a verandára, Alexa a helyén feküdt, mellette ott ült a szőnyegen Spagi, mint aki vigyáz rá. Nem rángatta Alexát a saját ágya mellé, hogy ő feküdjön le kényelmesen, hanem hagyta, hogy Alexa feküdjön kényelmesen a saját ágyában, ő pedig úgy ült mellette, mint egy betegápoló nővér.
Be kell vallanom, és így utólag szégyellem is, de ennyi gyöngédséget és törődést nem néztem volna ki ebből a szeleburdi, habzsoló, riszáló, fújtató nyomottpofájú lányból. Hát hiába, bajban mutatkozik meg az igazi barát. Most mutatta meg igazi boxer énjét. Boldog vagyok, hogy ilyen csodálatos kutyáim vannak.
