Két hét elteltével úgy gondoltuk, már kellően megszokott nálunk Bobó, ideje megírni a menhelynek, hogy érzi magát a fiúcska. Így aztán Branco-Bobó nevében írtam nekik:
"Szia Kata!
Már két hete vagyok ideiglenes befogadónál, úgy gondoltam beszámolok a napjaimról. Pontosabban a napjainkról, mert te is tudod, hogy egy másik Noés boxer, Búza mellett élek, akit nyáron fogadott örökbe a gazdink.
Sajnos az első napokban Búza nem nagyon örült nekem. Hiába kaptam saját ágyat, Búza egyikből a másikba ugrott, ez az enyém, meg ez is az enyém, meg minden az enyém, nehogy bele tudjak feküdni valamelyikbe. Az etetés se ment simán, meg akarta enni az én adagomat is. Anya szerin ha ember lennék, azt mondanák rám, egy gentleman vagyok, mert angyali türelemmel vártam, döntse el a kis házisárkány, melyik ágyban akar feküdni. Anya már nem volt ilyen türelmes, felvette a falkavezéri szerepet és rendet rakott. Azóta egy etető állványról eszünk, mindenki tudja, melyik oldalra kerül az ő tálkája, szépen ülve megvárjuk mindketten a vezényszót, hogy mikor kezdhetünk enni. A simogatásnál még van egy kis harc, Búza szeret félre lökni engem, de anya a két oldalára kényszerít minket, így mindkét keze alá jut egy boxer.
Szobatisztaságból jelesre vizsgáztam. Még a legelső nap se csináltam rosszat. Igaz, eleinte Búzának szóltam éjjel, ha ki akartam menni, akkor ő bement a hálószobába szólni anyának, de amikor felkelt hogy kiengedjen minket, Búza visszafeküdt az ágyába, jelezve hogy nem miatta kellett kibújni a meleg ágyból. Viszont én még nem vagyok ám olyan öreg, hogy két ilyen alkalom után ne tanuljam meg, az utóbbi időben már háromszor is teljesen egyedül mentem be szólni, ha ki kellett mennem. Van egy kutyakert, ahol azt csinálunk, amit akarunk, futhatunk, áshatunk, na és ennek az egyik sarkában van a lány wc. Érkezésemkor kinéztem magamnak a másik sarkot, azóta is oda járok, ez lett a fiú wc. Ja és már azt is megszoktam, hogy minden bejövetelkor lábmosás van, mert ez a kutyakert igencsak sáros. Szorgalmasan adogatom a lábaimat, Búza is emeli sorban a lábait, eltanultam tőle.
Ideérkezésem után már másnap elsétáltunk az állatorvoshoz. Részben mert egy nappal előtte voltam ivartalanítva, nézzék meg a sebemet, meg a füleimet, szívemet, bőrömet. Másrészt, mert anya tudni akarta, hogyan közlekedem az utcán. Eleinte éreztem, hogy egy kicsit fél, mert izmos, erős nagy fiú kutya vagyok, ő meg egy hetvenes idős asszony, de aztán megnyugodott, amikor lógó pórázzal sétáltam mellette. A kertekből rám acsarkodó kutyák felé csak egy megvető pillantást vetettem és újra felvettem a nyomozókutya pózt, orromat a föld felett tartva memorizáltam az utat. Néha megálltam egy-egy útjelzőt lerakni, biztos ami biztos, hátha nem talál haza anya, akkor segítsek neki megtalálni a helyes utat. Még a vadászó macska se izgatott, az otthoni madarak is 1-2 méterre tőlem esznek az etetőben, békén hagyom őket is. Az állatorvosnál is nyugodt maradtam, még akkor is, amikor egy hisztiző, vinnyogó kutya próbálta meg elvonszolni onnan a gazdáját teljes erőbedobással, csak félre döntött fejjel csodálkoztam, hogy egyes gazdik mit megengednek a kutyájuknak.
Búza akkor kezdett barátságosabban viselkedni velem, amikor engedtem az unszolásának és elkezdtem vele játszani. Már csak azért is engedtem neki, mert addig ugatott a fülembe, míg kötélnek nem álltam. Féltem, hogy megsüketülök. Eleinte csak a teraszon birkóztunk, ott van egy szőnyeg, amit kineveztünk birkózó szőnyegnek, de ahogy hűlt az idő, egyre kevesebb ideig maradtunk kint ügyintézés címén, akkor már bent is elkezdtük gyűrni egymást. Talán még fogytam is egy kicsit, bár naponta kétszer kapunk enni, ennyi mozgásban talán soha nem volt részem, mint a fiatal két éves leányzó mellett. Nagyon szeretem a labdát, amiből kekszek potyognak ki, ha gurítom, máskor meg egy csomó két végét húzzuk Búzával.
Az evéssel sincs gond velem, szépen kinyalom a tányéromat – mostmár. Eleinte gondosan lenyaltam az alma kockákról a kaját, az almát benne hagytam, Búza legnagyobb örömére, mert én még ilyen kutyát nem láttam, minden gyümölcsöt szeret, nem csak az almát, de megeszi a banánt, narancsot, kiwit, ananászt, barackot, körtét, mindent. Én is végig szagoltam mindent, amit elém toltak, de egyiket se kértem. Aztán reszelve kaptam az almát a kajámba, rájöttem hogy az bizony nagyon finom, azóta elkunyerálom anyától az övét is, már reszelni se kell. Meg tudod mire jöttem rá? Szeretem a meggyet.
Egyszóval Kata, azt hiszem mindent megtettem annak érdekében, hogy jó véleménnyel legyenek rólam. Amikor reggel anya kijön a hálószobából, a papagáj elkiabálja magát, hogy jórrrreggelt, addigra én is ott állok előtte, hálás szemekkel nézek rá és vadul csóválom a kis farok csonkomat, ami szintén azt jelenti, jó reggelt, de örülök hogy felkeltél. Anya meg is érti, mert egy simogatással kezdődik a napom.
Hallottam egyszer, amikor anya meg a fia beszélgettek. Azt mondták, nagyon jó kutya vagyok, megérdemelnék egy jó végleges otthont. El tudnának képzelni nekem egy idősebb embert, aki már nem jár el kirándulni, de szívesen eltotyogna velem egy pár utcányit, csak hogy ő is levegőzzön, hogy meglegyen a napi mozgása. Hát igen. Aztán meg beülnénk a tv elé, miközben a gazdi a fejemet simogatná, én a térdére hajtanám a fejem. Nekem is jó, ha kapok pár jó szót, az idős embernek is jó, ha van kihez szólnia. Engem már nem kell tanítani, mindent tudok az ember-kutya együttélésről, egészséges is vagyok, talán nem vagyok már fiatal, de még kutya vagyok, az ember leghűségesebb barátja. Milyen kár, hogy anya már nem mer két kutyát örökbe fogadni, pedig 10 éve még három nagy kutyával is megbirkózott.
Kellemes karácsonyt kívánok nektek és menhelyi társaimnak
Branco"
Mellékeltem képeket is, de ezeket már itt is megmutattam. Kivéve azokat, amelyeken már bent a lakásban is gyűrik egymást, meg ahol főpróbát tartottunk a régi kutyaruhákból, mert bizony jön a hideg, amikor az egész nap lakásban élő rövid szőrű kutyákat nem célszerű kivinni ruha nélkül a hidegbe, 20-25 fok hőmérséklet különbségnek kitenni.
Ezekről majd legközelebb írok...
