HTML

Napok

Hogyan töltjük napjainkat, mit tanulunk nyugdíjas korban.

Friss topikok

  • Kzella: Szia! Nagyon eltűntél, és itt elméletileg elérlek! Semmi komoly? Puszi! (2012.01.02. 16:46) Spagi nővér
  • Kzella: Jók az írásaid,remekül szórakoztam rajtuk. Persze mindet még nem olvastam el. (2010.05.04. 21:55) Nyau
  • kaschka: akinek van kutyája az tudja, hogy igenis tudnak gondolkodni ! Túljárnak a mi eszünkön is sokszor, ... (2009.09.22. 21:05) A kis cseles
  • kaschka: ez aranyos, biztos nagyon jól érezték magukat a kutyuskák ilyen finom illatos szőrrel, meg Ti is ,... (2009.09.14. 22:21) Fürdés
  • nyunyola: Hello úgy legyen de ha én nyerek a lottón előbb akkor én veszek neked egy nagy lakókocsit sofőrre... (2009.09.03. 08:50) Kutyautak

Linkblog

Gondolatok az ivartalanításról - Alexa második betegsége kapcsán

2009.07.02. 11:24 yxia

 

 
Amikor Brútuszt magamhoz vettem, még elég sok kiadásom volt a félkész ház kapcsán, de mire egy éves lett, úgy döntöttem, hozok neki egy társat, akihez szólhat akkor is, amikor mi nem vagyunk itthon.
 
Na persze ez csak utólagos magyarázat volt. Az úgy történt, hogy jöttem hazafelé munkából és a KÖKI-n egy férfi kiskutyákat árult egy dobozból. Én meg felvettem egyet, és persze már nem tudtam letenni… Na, de erről majd máskor írok bővebben.
 
Akkor az volt az elsődleges szempont, hogy a fiú kutyám mellé nem akartam másik fiút, hogy ne állandósuljanak a verekedések a rangsor eldöntéséért. Azt tudtam, hogy így meg egyéb problémáim lesznek, de azt gondoltam, az ivartalanítással az megoldható lesz.
 
Csakhogy Alexa sokkal hamarabb kezdett el tüzelni, mint azt én gondoltam. Brútusz állandóan körülötte legyeskedett, kackiás pózokban ugrabugrált körülötte, csakhogy felhívja magára a figyelmet. Persze Alexa még elhajtotta, így volt időm bezárni Brútuszt a szuterénbe.
 
Ha akkoriban hallottatok kutyát üvölteni, úgy 13 évvel ezelőtt, na akkor az Brútusz volt. Szerintem egész Dél-Pest hallotta, milyen kegyetlenül bánnak vele. Persze ő is kegyetlenül bánt mindennel, ami a szuterénben volt. A székek és a szemetes felborogatása semmiség. A falról lekaparta a tapétát, ahogy megpróbált felkapaszkodni az ablakba. A Gorenje mélyhűtő szekrényt valahogy eltáncoltatta a helyéről (nem kis teljesítmény), a két hátsó lábával annak a tetején, az elsőkkel az ablakpárkányon állva fáradhatatlanul adta a szerenádot Alexának. Ahogy beleénekelt az ablaküvegbe, még egy érdekes rezgés is társult hozzá, az volt a zenei aláfestés. A kis büdös csaj meg ott sétált peckesen le-fel a szuterén ablaka előtt.
 
Ahogy szerintem sok más kutyagazdi, én is eljátszottam a gondolattal, milyen szép kis kölykeik lehetnének. Pláne ha örökölnék Alexa bájos kis lógó fülű kaukázusi mackó fejét és Brútusz németjuhászosan okos eszét. Sajnos ez nem így, rendelésre működik. Aztán meg mindenféle morális problémáim támadtak az ivartalanítás kapcsán. Milyen jogon nyúlok bele ilyen mélyen az életükbe, ki hatalmazott fel rá, hogy megbontsam a természet rendjét.
 
Szégyellem bevallani, de az önzésem győzött. Amikor megjelent előttem az a kép, hogy évente kétszer vízbe fojtsak vagy orvossal elaltassak pici kölyköket – na ezt nem. Erre végképp nem vagyok alkalmas, márpedig megtartani nem szabad őket, mert képtelenség ennyi apróságnak tisztességes otthont találni. Ha beavatkozás kell, akkor már inkább az ivartalanítás. Azt mondták, a fiúknál ez egyszerűbb is, mint a nőstényeknél, utána Brútusz úgyis vigyázni fog, hogy ne kerüljön másik kan a látótérbe. Így is történt.
 
Végre sikerült összehozni a fiam szabadidejét az orvoséval, ketten nagy nehezen betuszkoltuk Brútuszt az autóba és elvittük ivartalanítani. Utána évekig nem volt semmi probléma, leszámítva, hogy Alexa minden tüzelése után babázott. Pontosabban sünizett. Volt egy sípolós gumisün, ami csak halk, szinte cincogó hangot adott ki, ha egy picit megnyomták. Éveken át ez volt a babája, soha nem tűnt fel neki, hogy minden évben ugyanaz a gyereke. Hurcolta, nyalogatta, ráfeküdt melegíteni, de ha egy picit megnyomta és megszólalt, már nyüszögött is neki, hogy megnyugtassa. Etetéskor odatette a tányérja mellé, hogy szem előtt legyen, mindenhova hurcolta magával. Ha babázás közben valaki közelített hozzá, a fogait kivillantva morgott emberre, kutyára egyaránt. Velem kivételt tett, nekem megengedte, hogy felvegyem a tenyerembe és megsimogassam a babáját, de az orrával közben a kezemet bökdöste, mintegy figyelmeztetésül, hogy még téged is megharaplak, ha bántod. Olyan megható volt ez az anyai ösztön, biztosan jó anya vált volna belőle.
 
Aztán – úgy 8 éves kora körül megtörtént a baj. Először csak azt vettem észre, hogy kedvetlen, félrehúzódik. Aztán nem fogadott el semmi ennivalót. Ekkor már sejtettem, hogy baj van, mert különben egy kis zabagép volt. Másnap reggel a két első mancsán kúszott oda hozzám, a két hátsó lábát tehetetlenül húzta maga után. Jött hozzám segítségért, mert egyszer már segítettem, hátha most is. Miután a fiam dolgozni volt és az autó sem volt itthon, csak telefonálni tudtam az orvosért, mert Alexám elég jól megtermett darab volt már akkor is, ölben nem tudtam elvinni. Persze az orvos nem volt otthon, csak az üzenetrögzítővel beszélgettem egész délelőtt. Aztán valamikor délután visszahívott a doki. Kérdezgette, mik a tünetek, majd amikor elmondtam, csak hümmögött, meg jajajaj, öreg is már (8 évesen), keverék is (és az miért számít?), el kell altatni. Csak így, el kell altatni. Udvariasan még mondtam egy köszönömöt, hogy ne mondja milyen bunkó vagyok, és letettem a telefont, majd elkezdtem bőgni, mert tehetetlenségében csak ezt tudja egy nő.
 
Szerencsére a telefon csörgése felrázott. A főnöknőm volt, érdeklődött, mi van Alexával. Reggel csak betelefonáltam, hogy nem tudok bemenni dolgozni. Elmeséltem a történteket, bár nem tudom mennyit értett belőle a sírásomtól, minden esetre azt felelte, várj, mindjárt ott vagyok. Pár perc múlva meg is érkezett. Tegyük be Alexát a kocsijába és vigyük el az Állatorvosira, ahol egyszer már megmentették, de azt javasolta, vigyük be előtte az ő állatorvosához, hátha nem is olyan nagy a baj.
 
Az ő orvosa nem csak telefonon állapította meg, hogy el kell altatni, hanem meg is vizsgálta Alexát.
- Méhgyulladása van, meg kell műteni. – mondta.
Érdekes, nála fel sem merült az altatás, vagy hogy megkérdezze, öreg is, keverék is, akarom-e műttetni. Ha orvoshoz vittem, nyilvánvaló, hogy megteszek érte mindent.
 
Másnap főnöknőm se ment reggel dolgozni, előbb minket szállított orvoshoz. A rendelő előtt le-fel rohangáltam, mikor lesz már vége a műtétnek, minden rendben lesz-e. Egyszer csak kijött az orvos, egy tállal a kezében, benne Alexa kioperált méhe. Nézzem csak meg, mennyi ciszta van rajta. Valóban, telis-tele volt sárga gennyes bogyókkal. Szegénykém, lehet, hogyha már az elején ivartalaníttatom, mindezt elkerültük volna? Most már csak azért tudtam drukkolni, hogy a továbbiakban minden rendben menjen.
 
- Nemsokára felébred, és akkor hazaviheti – mondta a doki. – Ha már aludt, megcsináltuk a köldöksérvét is, meg leszedtük a fogkövet is. Jól viselte a műtétet, nem lesz baj.
 
Arra azért nem gondoltam, hogy egy negyed óra múlva pórázon, a saját lábán hozza ki nekem Alexát. Egy picit bizonytalan volt ugyan a járása, meg engem is hosszan szagolgatott, mire be tudott azonosítani, de akkor már farokcsóválást is kaptam. Addigra odaért a fiam is, hazafelé már ő szállított minket, a főnöknőmtől pedig pár nap gyerekápolási szabadságot kaptam.
 
 
 
 
 
Alexa a betegágyon. Gallér helyett a pizsamámat adtam rá, hogy ne tudja nyalni a sebét.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ezt a dolgot végül is szerencsésen megúsztuk, Alexa szépen meggyógyult, egy kicsit ugyan meghízott, de idén töltötte be a 14-et, tehát már eddig is nyertünk 6 évet, és remélem még lesz egy pár évünk együtt, legalább ilyen egészségben.
 
 
 
 
 
 
Itt már a gyógyító napsugarakat élvezi az ajtó előtt az udvaron.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Nekem most épp újabb aggályaim vannak, Mayával kapcsolatban. Ha tényleg 15 éves, akkor már csak az altatás miatt sem merném ivartalaníttatni, meg talán már nem is érdemes, szép kort megért így is, elég viszontagságos körülmények között. Ki tudja, mennyi van hátra neki, jó esetben is max. 2-3 év. Viszont az utóbbi időben senki nem akarja elhinni róla, hogy már 15 lenne, olyan ugribugri, vidám, na meg ez az intenzív, elhúzódó tüzelése. Talán mégis a riporternőnek van igaza, hogy 1998-as születésű, tehát csak 11 éves. Nem tudom, honnan vette ezt az adatot, pontos évszámot. Akkor viszont most van a legveszélyesebb korban, amikor mindenféle daganat, gyulladás jöhet, jó lenne megműttetni, hiszen a 2-3 év helyett akár 7 évig is élhet még. Nem mindegy, hogy milyen egészségben. Ezen a kérdésen még agyalnom kell egy keveset, de ha tudtok segíteni a döntésben, várom az ötleteket.
 
Mindenkinek csak azt tudom javasolni, az ilyen későbbi izgalmak elkerülése végett még az ivarérettség elérése előtt műttesse meg a kutyáját. Még azelőtt, hogy kialakulnak benne a nemének megfelelő ösztönök. Amit soha nem tapasztalt meg, azt nem is tudja hiányolni. Kedves, kezelhető, nem csavargó kutyusuk lehet, aki ráadásul megmenekül ezektől a fránya ivarszervi betegségektől. És ez nem egy elhanyagolható szempont.
 
 
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nyugdijban.blog.hu/api/trackback/id/tr711221817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása