2017. December 7.
Remekül telt az első éjszaka. Este 11 körül még kimentünk, utána volt egy kis vita, ki hol aludjon, mert Búza Baba mindig abba az ágyba akart feküdni, ahova Branco Bobo készült (elkereszteltem Bobónak, valahogy nem áll rá a szám a Brancora, de mindegy is, mert egyikre se nagyon hallgat). Nekem kellett szétcsapni közöttük, rendre utasítani Babát, mert Bobó békésen csak állt és várta, hogy döntsön végre a kis hisztis.
Éjjel fél 3-kor bejött szólni Baba, de hogy melyiküknek kellett kimenni nem tudom, mert mindketten kizúdultak az ajtón, viszont Baba jött vissza hamarabb. Nem mentem ki velük pizsamában, így nem tudom ki mit intézett, de ha tartják a tegnapiakat, akkor a kutyakert másik sarkába intézett Bobó, vagyis külön lány és külön fiú wécénk van, ma is tudom ellenőrizni az eredményt.
Reggel fél 7-kor ébredtem, első gondolatom volt hogy jaj mit csináltak éjjel, amire nem ébredtem fel, de mindketten békésen feküdtek az ágyukban, Bobó felnézett és heves farokcsonk rázással üdvözölt. Kinyitottam nekik az ajtót, ki is mentek, de fordultak egyet a teraszon és visszajöttek azonnal, jelezve hogy nem kell intézni semmit, viszont nagyon hideg van kint, inkább még lustiznánk egy kicsit.
Azért még követtek a fürdőszobába, pláne mert útközben simi is volt, de kitessékeltem őket, mert bár elég nagy a fürdőszobám, három személy már sok bele, nehezen ment volna a tisztálkodás ilyen sürgés-forgásban. Mire kijöttem ágyat cseréltek és mindenki békésen aludt - persze a másik ágyában.
Reggeli előtt volt egy kis testmozgás. Baba játéka hívta Bobót, nem valami nagy sikerrel.
Reggeli után vágytak egy kis csendes pihenőre, ott tolongtak az ajtónál,engedj be!!!.
Kivételesen sikerült mindenkit a saját ágyába terelni, de Baba előkotort egy labdát. Már azt hitem, Baba is érdeklődni fog a játék után, mert felkapta a fejét, hogy mit eszel?
Jaaa, csak egy labda? Az uncsi - gondolta és lefeküdt.
Kényelmesen elhelyezkedett, bár mintha egy kicsit kicsi lenne ez az ágy. Vagy csak keresztben fekszik benne?
Végül mindketten szépen elcsendesedtek.
Azt már látom, hogy Baba dominanciáját le kell törnöm kicsit. Ha mindkettőt simogatnám egyszerre, akkor Baba rááll Bobó hátára, még szerencse hogy ilyen masszív lábakon áll az öregúr.
Egyébként egy imádni való nagy mackó, kicsit szokatlan nekem a karcsú lányok után, de eddig nem volt vele semmi baj. Annál inkább a lányommal, de majd rendet teszünk.
Egyébként igaza van Bobónak, ha azt gondolja, hogy egy házsártos csaj mellé került. Eddig nem is tudtam Babáról, hogy egy házisárkányt melengettem a keblemen. Folyton kettőnk közé furakszik, ha meg akarom simogatni szegény kis öreget, pedig úgy jön és várja a kedvességet, közben veszettül rázza a kis farokcsonkját. Most bevezettem azt, hogy csak akkor kap Baba simogatást, ha nem furakszik be közénk, hanem leül egyik oldalamon, a másikon DJ Bobó ül, így egyszerre tudom mindkettőt simogatni a két kezemmel két oldalon.
A helyedre szó most valahogy nem igazán azt jelenti, amit szeretnék. Baba rohangál egyik ágyból a másikba, mint aki azt mondja, ez is az enyém, meg ez is az enyém, meg ez is, meg minden az enyém. Persze közben az öregúr nagy udvariasan vár, döntse el végre a hisztis kisasszony, hogy mit akar. Végül én döntök (ugyebár mint falkavezér), beparancsolom Babát a saját ágyába, megfogom a nyakörvét, mert különben máris mászik át a másik ágyba. és kiadom a marad parancsot, miközben Bobónak csak a kezemmel kell inteni, már megy is az ágyába. Persze nem tart sokáig a nyugalom, mert ha kimegyek a látóterükből, ami azért elég gyakran megesik velem, hogy járkálok a lakásban, ilyenkor mindenki megindul utánam, egész sleppet húzok magam után mindenfelé.
Délután aztán elmentünk egy kis sétára Bobóval, na nem messze, csak az állatorvoshoz. Egyrészt hogy nézzék meg a sebét, mert valami kis tócsa szerű maradt utána kövön, meg úgy általában az állapotát, füleit, mert tapasztaltam már, hogy lakókat hoznak haza. Most éppen bolhákat talált a doktornő a bundájában. Délelőtt kórusban vakarózott már mindkettő, úgy hogy kaptam rá cseppeket, mindkettőre, biztonság kedvéért féreghajtót is, kinyomták a bűzmirigyét, elég rendesen tele volt. Kérdeztem a két hátsó lábán azokat a keményedéseket, hogy valami seb varasodása? Nem, felfekvés, kemény helyen fektethették. A sebe szépen gyógyul, azt mondta, de még előfordulhat, hogy némi nedvesség távozik, ne ijedjek meg.
A séta alatt az első sarok megtétele elég nehéz volt, már azon gondolkoztam, visszafordulok vele, mert húzott, rángatott, aztán én rántottam rajta. Végül talált egy alkalmas helyet, ahol megszabadult a reggeli végtermékétől, attól kezdve lógó pórázzal ügetett mellettem. A kerítések mögül acsarkodó kutyák felé egy megvető pillantást intézett, majd visszavette a nyomozókutya pózt, az orrát az út felett húzva menetelt tovább. Néha azért megálltunk egy-egy útjelzőt letenni, hogy biztosan hazataláljunk. Visszafelé az egyik sarkon volt is egy hatalmas választócsa...
December 8.
Most nyugodt éjszakám volt, mindketten aludtak, nem keltettek fel, de amikor én reggel 1/2 7-kor felkeltem, hogy behozzam az előző napi lemaradásomat, amikor is egész nap csak kutyáztam, Bobó már jött is elém, persze szorosan a nyomában Babával, nehogy csak Bobó kapjon reggeli simogatást.
Már reggel is, meg este is együtt ettek, az etető állvány két karikájába tett tálakból, egyszerre -ÉS? nagyon kulturáltan... meg is lepődtem. (Persze azért ott álltam, ugrásra és beavatkozásra készen, de nem volt rá szükség.)
Reggeli után még el is mosogattak, persze nagyon udvariasan egymást tányérját tették rendbe, nehogy véletlenül ott maradjon akár egyetlen molekula is a reggeliből.
Azért Baba részéről még mindig nagy a féltékenység, ha simogatás van kilátásban, meg legszívesebben egyszerre aludna mindkét ágyban, hogy Bobónak ne jusson hely, de azért végül megegyeznek, mert reggel mindkettőt az ágyakban látom aludni. Azt hiszem ez a megegyezés Bobó türelmének és végtelen udvariasságának köszönhető, nem a házisárkánynak.
December 9.
Megint Bobó jött elsőként üdvözölni reggel, amikor felkeltem. Persze szorosan a nyomában Baba is megjelent, mert az irigysége mindennél erősebb. Ha nem fogom elég keményen a kisasszonyt, simán elmarja innen Bobót. Azért megkapja a megszokott szeretgetést, de ha félrelöki Bobót, őt is félre lököm. Ha a két oldalamra sikerül varázsolni őket és egyszerre simogatni, akkor majd megszokja, hogy nem kell féltékenykedni, ő is megkapja ami jár. Nasit feltűnően mindig akkor adok, amikor mindkettő ott van, mindkettőnek egyszerre adom.
A kajás tálat is egyszerre le tudom tenni eléjük, de a régi jól megszokott módszer, hogy leül és várja az engedélyt, ez most még nem megy. Persze nem fogom hagyni, de most még örülök, hogy legalább a közös kajálás már gond nélküli. Ez is egy lépés az irigység leküzdéséhez.
Ma már Bobó is benne volt egy kicsit a játékban, átbújt Baba hasa alatt, úgy incselkedett vele, közben morgott, ijesztően. Sajnos elég sötét volt még reggel, a telefonnal nem lett volna jó a videó, a gépem meg a fiamnál volt. Remélem még sikerül ilyen videót készíteni, később is fognak játszani.
Napközben kint voltunk a kertben, Bobó odament a kerítéshez, amikor kint voltak a szomszédok, próbált barátkozni, valahogy úgy nézett ki a szitu, mintha odamenne bemutatkozni, hogy jó napot kívánok, én vagyok az új szomszéd. A szomszéd kutyával is incselkedett, egyik sem ugatott vagy morgott, szaladgáltak a kerítés két oldalán, nagy érdeklődéssel egymás iránt.
Este azt hittem megzabálom őket. Vacsora után Baba kiment ugatni a kapu felé, egyszer csak hallom Baba magas ujjujujuj hangja mellett egy időnként belezengő mély öblös hangot, amint az mondja uoh majd egy kis idő múlva megint uoh
Branco-Bobó máris őrzi a házat, szóval 3 nap után itthon érzi magát.
Végezetül pár mai fénykép. A doktornő azt mondta, azok a fekete kemény bőr részek a lábán felfekvés, kemény helyen fektették szegénykét. Vajon honnan tudja egy felfekvéses, kemény helyen tartott kutya, hogy a fejét kispárnára kell tennie?
Talán Baba mondta el neki?
Tegnap az átjáróban szedtem össze a kispárnát, azt nem láttam melyik vitte oda, de átcipelte az egész konyhán, hogy kényelmes legyen a fejének.
Persze ezeken a képeken is, Bobó a piros mintás párnás lányszobában alszik, Baba meg a kék mintás fiú szobában. Vagy mindketten ugyanabban az ágyban fekszenek, nem is tudom miért kellett kivinnem a konyhából székeket, hogy legyen elég hely két ágynak...
Éjjel bukóra nyitva kellett hagynom az ablakot, mert elgázosította a lakást, nem bírtam aludni olyan büdös volt. Nem értem, mert nem minden nap csinálta, nincs hasmenése, eszik jó étvággyal. Na majd rendeződik, remélem, talán a féreghajtó meg a kenőmájas volt a ludas, amiben beadtam.
Bobó is nagyon okos, tanulékony. Első nap kapkodta a lábait a lábmosáskor. Most már odaáll Baba mellé, amikor a pofiját törlöm, mert tudja hogy utána az ő pofija jön, csak azután a lábak. Szépen megvárja, amíg Babát beterelem a lakásba, ami ugye nem egyszerű, mert legalább az egyik lábamat be kell tenni, át a küszöbön, mert előbb a falkavezérnek kell bemennie, ő csak azután mehet és ezt szépen tartja is, csak úgy beküldeni nem lehet, nekem kell előbb bemenni, mert nem mozdul addig. Ha ő már bent van, Bobó is közelebb jön és szépen adja már a mancsait, hogy lemossam vagy legalább letöröljem nedvessel. Ő aztán végképp nem megy be addig, míg 2-3-szor nem hívom, miután én már bementem.
December 12.
Bobó nagyon aranyos, ha egyedül lenne nálam, nem is lenne baj, de így együtt nagyon fárasztóak, Baba miatt. Féltékenyen löki félre a kis öreget, nem érdekli, hogy ettől én is alig tudok megállni a lábamon, ronda erőszakos, hogy csak ő, csak ő és megint csak ő. Hosszú távon én ezt nem vállalom. Küzdök vele, hogy letörjem a szarvát, némi haladás van is, de akkor is. A kezemet nem győzöm este krémezni, mert két kutya mellett kétszer annyi kézmosás van. Minden bejövetelkor lábmosás, olyan fekete vizet öntök ki, mint az iszap, pedig külön vízben mosom a lábukat, mert a másik lábmosására már nem alkalmas a víz. Még így is többet kell takarítani, huzatokat mosni, mert tökéletesen nem lehet lemosni a lábukat, mindig figyelni, ne maradjon elő kaja, ami csábítja őket rosszalkodásra. Arról nem beszélve, hogy egyikük biztosan mindig a hátam mögött van, óvatosan kell közlekednem, pláne ha van valami a kezemben, mert eleshetek bennük és arra nincs szükségem, hogy kiugorjon a helyéről vagy eltörjön a csípőprotézisem. Jó tudom, ez mind a ragaszkodás, a hála miatt van, épp ezért nehéz arra gondolni, mi lesz vele, de nyáron jobb neki a menhelyen, hátha jobban megakad rajta valakinek a szeme. Nincs vele semmi baj, szobatiszta, nem erőszakos, nem goromba, inkább túl jámbor is, dugja oda azt a nagy busa fejét, két kéz kell hozzá, hogy meg tudjam simogatni, Baba kis madárfeje után olyan furcsa.
Eddig hiába adtam Bobónak bármilyen gyümölcsöt, az almát is csak belereszelem a kajájába, úgy elfogy. Ma viszont maradt egy pár szem kissé hibás meggy a fiam kókuszgolyójából, azt kivittem nekik, hát mit mondjak, csillogó szemmel falta, nézte van-e még a kezemben. Fura ízlése van, a savanyú meggy ízlik neki, az édes alma meg nem.
Az etetés még mindig nem úgy megy, ahogy szeretném. Már sikerül leültetni mindkettőt, Baba még csak vár is az engedélyre, de Bobó nem ismeri ezt a szabályt és már esik is neki a kajának. Próbáltam már külön etetni, de nem bír magával, ha meglátja a lerakott tálat, bár addig eljutottunk, hogy már ő is leül. Na jóóóó, 5 napja van itt, és már öreg is, mit várok tőle ilyen sokat egyszerre?
