Hosszú hallgatás után ismét írok nektek. A hallgatásnak több oka is volt. Részben lefoglalt a kutyusom siratása, aztán meg kellett győznöm magam, hogy csak egy másik kutya tud segíteni egy kicsit ezen a helyzeten. Sokkal több fölösleges szeretet halmozódott fel bennem, mint amennyit megmaradt kis Alexámra zúdíthatnék. Márpedig mennyi szeretetre vágyó kivert kutya tengődik a világban. Gondolhatjátok, hogy nem telt sok időbe meggyőznöm magam.

Találtam is egy képet a neten, pillanatok alatt beleszerettem, de alaposan meg kellett gondolnom, mit teszek. Ugyanis egy csontsovány, beteg, a gazdának nevezett lénytől elkobzott kutyusról volt szó. Ha vállalom, azt is vállalnom kell, hogy elég sokat kell majd költeni rá. Viszont ennek a kutyának valóban szüksége volt szeretetre, törődésre, egy jó gazdira, és úgy éreztem, ezeknek a feltételeknek épp megfelelek. Már csak egy probléma volt: már volt gazdijelöltje.

Ajánlottak helyette egy másik gazdira váró kutyát, de az én szivem már foglalt volt. Biztos vagyok benne, hogy megérezte ezt az ajánlott másik kutyus, amikor elmentem megismerni őt, mert igencsak távolságtartó volt velem. Ráadásul tele volt a teste daganatokkal, ami nagyon rossz ajánló volt most számomra, hiszen kedves kutyusom is daganat miatt hagyott el. Fájó emlékeket idézett fel bennem, és nem akartam hamarosan újabb kutyát elveszteni ezzel a betegséggel. Még túl friss volt a seb.

Ott volt viszont az én kis kedvencem, és hogy még jobban megkedveltesse magát, körülöttem sertepertélt, elkunyerálta a reggelim háromnegyed részét, hálából adott néhány nyálas puszit, majd folyamatos mancsozással szinte állandó simogatásra, vakargatásra késztetett. Kész is voltam, teljesen beleszerettem. Közben megsúgták, hogy még semmi nincs veszve, mert amikor a gazdijelölt megtudta, hogy a kutya diszpláziás, akkor megrettent, kezdett visszatáncolni, hogy mégse kell neki beteg kutya.

Később mintha beletörődött volna, hogy leszázalékolt kutyája lesz, mégis úgy döntött, hogy magához veszi. Csak amikor elvitték hozzájuk a kutyát, akkor derült ki, hogy naponta lépcsőznie kellene, mert nincs lift a házban, ezt pedig nem bírná a beteg csípője. Így az én kis kedvencem visszakerült a menhelyre, és immár semmi akadálya nem volt, hogy végleg egymásra találjunk. Pontosabban egy akadály még lehetett, nem tudtam hogy fogja fogadni kis öreg Alexám, hogy fognak kijönni egymással és a cicámmal.

Nos, Alexa puszival fogadta, azóta sincs semmi baj közöttük.

Nyau cica viszont mindent megtett, hogy elriassza a jövevényt. Sajnos csak képet tudok mellékelni, hangot nem, azt nektek kell hozzáképzelni, micsoda morgást és fújást rendezett. Na azóta megbarátkoztak, de ez jópár hétbe beletelt, és nem a kutyán múlt, mert ő kezdettől barátságos volt.

Brútuszom halála után Alexa rám tette azt a láthatatlan rövidpórázt, ami Brútuszhoz kötötte, azután fél méternél messzebbre nem távolodott el tőlem. Úgy tűnt, az új kutya megérkezése Alexának is felüdülést jelentett, mégiscsak kutyatársaság volt, sok olyat meg tudott beszélni vele, amit velem nem.

Felém viszont csak annyi változott, hogy ezután két kutya járt maximum fél méternyire a nyomomban, kétfelől voltam rövidpórázra kötve. Még szerencse, hogy megvan mindkét kezem, mert így egyszerre tudtam simogatni a két kutyát, így nem volt féltékenykedésre ok.

Már csak a kutya nevével volt gondom. Soványságára való tekintettel a Spárga nevet kapta a menhelyen, mert olyan vékony volt, mint egy spárga. Azonban egy magára valamit is adó boxer hölgy nem járhat ilyen gúnynévvel, most képzeljétek el, amint az utcán kiabálok neki, hogy spárga, spárga. Viszont nem akartam egészen elvenni a menhelyen kapott nevét, ezért amikor a chipét regisztráltuk, a Spárgavölgyi Sára nevet kapta, amiben a völgyi szóösszetétel azt jelzi, milyen mélyről sikerült őt visszarángatni. A hívóneve Spagi lett.

Így most ismét két kutyám van, egy nyugdíjas és egy leszázalékolt. Persze mindennek semmi köze a szeretetükhöz, a kedvességükhöz és a szerethetőségükhöz. Mindkettő aranyos, kedves és imádom őket.

Akarjátok, hogy írjak még róluk?