Kedves boxerem Dick tökéletesen ismerte az órát. Minden jel erre mutatott, mert például minden reggel pontosan tudta, mikor van a reggeli séta ideje, na és persze azt szigorúan be is kellett tartani.
Munkás hétköznapokon nem is volt ezzel semmi baj, de hétvégeken az a bolond gazdi azt képzelte, legalább most lehet egy kicsit tovább szunyókálni. Ugyan felébredtem a szokott időben, de mindannyiszor, amikor rádöbbentem, hogy ma nem kell dolgozni menni, boldogan csuktam vissza a szememet. Dick persze ott fújtatott, szuszogott és topogott az ágyam mellett, eleinte csak ilyen diszkrét zajokkal adva a tudomásomra, hogy elfelejtkeztem valamiről. Első alkalommal csak kíváncsiságból nem mozdultam, vajon mit csinál még, hogy felébresszen, később meg azért maradtam csendben, mert olyan jó móka volt végigcsinálni az ébresztő procedúrát, mindjárt jobb kedvvel indult a napom.
Amikor abbamaradt a körömkocogás-topogás, tudtam, hogy leült az ágyam mellé. Nagyon óvatosan kikukucskáltam két szempilla közötti kis résen. Egy boxerpofával találtam szemben magam, a szája körüli bőrlebeny szépen elterülve a lepedőn, a szeme fehérjét mutogatva nézegetett körbe-körbe, ráncolta a homlokát és közben az elmaradhatatlan szuszogás. Aki élt már együtt egy boxerre, ismeri ezt a nézést. Bizony nekem is igen csak kellett vigyázni a nevető izmaimra, hogy el ne áruljam magam.
Ha sikerült megőríznem a komolyságomat és további alvást színlelnem, - mert ugye ez nem mindig sikerült -, akkor jött a következő felvonás. Először csak az egyik mancsát tette fel a pofája mellé, ettől egy kicsit az egész fej megdőlt, a lebernyeg és a szemforgatás asszimetrikus lett. Ilyenkor legtöbbször már egy nagy sóhajtással kellett elnyomni a nevetési kényszeremet, amit ő biztatásnak vélt, jó úton haladunk, már ébredezik a gazdi, gyorsan feltette hát a másik mancsát is az ágy szélére. Szemforgatás, homlokráncolás, szuszogás, a pofája mellett két manccsal, ekkor már pukkadoztam a nevetéstől, de még tartottam magam. Ő viszont ekkorra már elvesztette a türelmét, egyetlen szökelléssel átugrott rajtam, lábát a falnak, hátát nekem feszítve nemes egyszerűséggel letolt az ágyról.
Mondanom se kell, hogy a sikeres akció után, amikor engem elindított a sétához készülődés, vagyis az öltözködés útján, már nem is volt olyan sürgős neki az a séta, hanem boldogan nyújtózkodott a bemelegített ágyikómban. Azért a póráz megcsörrenésére egyből ugrott, mert nincs is annál jobb, mint naponta végigjárni az ismerős helyeket, ellenőrízni a megszokott illatokat és újakat felfedezni.
Az ébresztő-procedúráról meg az a véleményem, tökéletesen tudta, hogy ébren vagyok, de a játékot akkor is végigcsinálta, már csak azért is, mert a gazdi a végén olyan jókat nevetett. A kis bohócnak pedig ez fontos volt.
